Fia is lehetne Federer következő ellenfele

A generációk csatájáról szólhat a Miami Open végjátéka. Mindkét elődöntőben egy rutinos 30 feletti és egy feltörekvő tinédzser mérkőzik meg a fináléért.

Csak felzárkózni tudott Anderson Federer ellen.
Kép forrása: iol.co.za

Már csak négyen maradtak versenyben a szezon második Masters-tornáján, a Miami Openen. A több, mint 9 millió dollár összdíjazású kemény pályás tenisztorna csütörtöki játéknapján az alsó ágon is megrendezték a negyeddöntőket, így teljessé vált a legjobb négy mezőnye. Magyar idő szerint éjszaka ragadott ütőt a még talpon maradt versenyzők közül a két legmagasabban rangsorolt, azaz Roger Federer (4.) és Kevin Anderson (6.). A svájci és a dél-afrikai “párharcának” van egy tendenciája, az hogy az első két szett mindig a 20-szoros Grand Slam-győztesé. Tavaly Wimbledonban, mint tudjuk, nem jelentett Anderson számára vereséget, de ez az összecsapás ugyanolyan volt, mint a többi, mikor kikapott a korábbi háromszoros győztestől.

Az első játszmában Federer söpört, Anderson még játékot sem tudott nyerni, mi több, a svájci nyerte meg a mérkőzés első nyolc játékát. A kétszeres Grand Slam-döntős 0/6 0/2 után azonban összeszedte magát, később visszavette elveszített adogatását és szoros küzdelem alakult ki a folytatásban. Ez tartott egészen 4/4-ig, mikor egy maratoni játék után Federer újra tudott fogadó játékot nyerni. Soha jobbkor, hiszen ezután rögtön a mérkőzésért szerválhatott. Gond nélkül meg is oldotta ezt, így szűk másfél óra alatt kiharcolta az elődöntőbe jutást. A győzelem ellenére azonban a fontos pontok menedzselésének hatékonyságát fel lehet róni a svájcinak: az első szett ebből a szempontból nem mérvadó, de a másodikban 9 break-labdára volt szüksége kettő kihasználásához és kétszer is egy körülbelül félszettnyi időtartamú játék után tudott fogadó játékot nyerni.

A 19 éves Denis Shapovalov megfordította Tiafoe elleni mérlegét (2-1).
Kép forrása: sportnet.ca

A döntőbe jutásért Denis Shapovalovval (20.) fog megmérkőzni. A balkezes kanadai a következő hónapban lesz csak 20 éves, de már a harmadik Masters-elődöntőjébe jutott be. Ehhez a nem sokkal, csak egy évvel idősebb amerikai Frances Tiafoe-t (28.) győzte le három játszmában. Az alsó ági elődöntősök közötti korkülönbség 18 év. Federer ennyi idősen debütált a top 100-ban, abban az évben, mikor Shapovalov még csak megszületett. És akkor ott lesz még a másik elődöntő, ahol a tényleg még csak 18 éves Felix Auger-Aliasimme fog megmérkőzni a címvédő John Isnerrrel (7.). Az amerikai még egy hónapig van krisztusi korban.

Eredmények

R. Federer (4.) – K. Anderson (6.) 6/0 6/4

D. Shapovalov (20.) – F. Tiafoe (28.) 6/7(5) 6/4 6/2

A pénteki játéknap első mérkőzése az Isneréké lesz, ez fogja nyitni a programot magyar idő szerint 18 órakor. Federer és Shapovalov első egymás elleni összecsapása pedig leghamarabb éjfélkor fog elkezdődni.

A borítókép forrása: scroll.in