Tennis influencers: Mérföldkövek a tenisz evolúciójában

2019. május 4.
by Írókéz

Ez a blog olyan tartalmak közlésére jött létre, amelyek vagy túl szakmaiak (és ezáltal csak egy szűkebb réteget érdekelhetnek) ahhoz, hogy a teniszvilag.com főoldali cikkei között szerepeljenek, vagy túl szubjektívek, esetleg nem PC-kompatibilisek, és emiatt szintén nem oda valók. Próbálom legjobb tudásom szerint, minél lelkiismeretesebben körüljárni az adott témákat. Jó olvasást kívánok hozzá, hozzászólni, vitázni szabad, sőt, kifejezetten kérem, hogy adjatok visszajelzést. A blog stílusa és tartalma a Ti igényeiteket is figyelembe véve fog alakulni.

Kik a modern tenisz legnagyobb játékosai? Mindenki kapásból sorolja a neveket: Rod Laver, Jimmy Connors, John McEnroe, Boris Becker, Stefan Edberg, Pete Sampras és a többiek. Ők nyerték a legnagyobb versenyeket, ők állították fel, vagy döntötték meg a rekordokat, értük rajongtak az adott kor gyermekei. De vajon milyen hatással voltak a játék fejlődésére? Hagytak-e nyomot, indítottak-e el változást a játékukkal, olyat, amely fontos lépésnek bizonyult a tenisz evolúciós folyamatában? Egyáltalán: A legjobb játékosok voltak-e legnagyobb hatással arra, hogy milyen irányt vegyen a fejlődés Ezzel a témával fogok ebben a posztban foglalkozni, és ki fog derülni, hogy bizony nem minden nagy bajnok játéka jelentett előrelépést ebben a változásban.

A teniszjáték a legmagasabb szinten óriási fejlődésen ment keresztül az utóbbi 60-70 évben. Nézzük csak meg az 1950-es wimbledoni döntőt Budge Patty és Frank Sedgman között, majd hasonlítsuk össze Novak Djokovic és Roger Federer 2015-ös mérkőzésével. Mintha egy másik sportágat űznének.


Az ütős posztban (amit itt olvashatsz) már írtam róla, hogy a játék fejlődését legtöbbször a feltételek, tehát az ütők, húrok, pályaborítások fejlődése tette lehetővé. Azok a teniszezők, akik legjobban tudtak alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez, jelentik a mérföldköveket a tenisz evolúciójában. Ennek megfelelően, amíg faütőkkel játszottak, füves és salakos pályán, a fejlődés igen lassú volt. Rod Laver, aki amatőrként és profiként is megcsinálta a naptári Grand Slamet, bár a valaha élt egyik legnagyobb játékos, nem hozott lényeges újítást a teniszbe. Ugyanez mondható el Ilie Nastaséról, Jimmy Connorsról, vagy az általam egykor félistenként tisztelt John McEnroe-ról is. Kivételes képességű játékosok, nagy bajnokok, akik egyedi stílussal rendelkeztek, de maradandó változtatás nem fűződik a nevükhöz. Nem úgy Cliff Drysdale-éhez, aki életében egyetlen Grand Slamet sem nyert, ennek megfelelően neve teljesen ismeretlen a rajongók előtt, viszont egy olyan technikai elemet vezetett be, amely később teljesen megváltoztatta a játékot. Hogy mi volt ez az újítás? Mr Drysdale a múlt század hatvanas éveiben az elsők között alkalmazta sikerrel a kétkezes fonák pörgetést.

Ez nem Sztefanosz, ez Björn
Forrás: bilderbeste.com

A hetvenes években is volt valaki, aki sok évvel megelőzte a korát, és már kis fejű faütővel is kemény ritmusban, mindkét oldalról erősen megpörgette a labdáit, ami akkoriban teljesen szokatlan volt. Lábmunkája szintén eltért a klasszikus teniszezőkétől: tenyeres oldalról ugyanis gyakran félnyitott állásból ütött, azaz alsótestével csak csak kb 45 fokos szögben fordult el a pályához képest. Björn Borgról, a 24 éves korában visszavonult ötszörös wimbledoni bajnokról van szó. Az elkoptatott jelző, hogy megelőzte a korát, esetében tényleg teljesen helytálló. Sok szakíró feltette már a megválaszolhatatlan kérdést: vajon milyen magasságokba emelkedhetett volna Borg, ha nem vonul vissza 24 évesen, 11 Grand Slam győzelem után, hanem áttér nagyfejű grafit ütőre, amely sokkal inkább kihozta volna játékának erősségeit, és még 6-8 évig játszik vele?

A 80-as években egy időben versenyeztek a klasszikus, kevés pörgetéssel ütő, hálót gyakran rohamozó teniszezők, mint Connors, vagy McEnroe, és a grafit ütők előnyeit kihasználó, keményen pörgető, lassacskán fölénybe kerülő alapvonal-játékosok. Utóbbiak közül magasan kiemelkedett Ivan Lendl, aki szinte egyáltalán nem hálózott, alapvonalról viszont rendkívül gyorsan és keményen pörgetett. Őt nevezhetjük a modern power tenisz előfutárának. Lendl sikerrel alkalmazott és divatba hozott egy olyan játékelemet, amely a mai modern tenisz egyik legfontosabb ütése. Mivel tenyeres oldalról keményebbet tudott ütni, igyekezett minél több labdát így megjátszani, ezért kissé a fonák oldalra helyezkedett, és még tovább farolt a testre, vagy enyhén fonákra érkező labdák elől, hogy tenyerest ütve, a pálya közepéről megtámadja az ellenfél fonákját. Ez volt az inside out tenyeres megjelenésének pillanata. Rettegett Ivannak a tenisz evolúciójában betöltött szerepét ennek a hihetetlenül fontos újításnak fényében ítélhetjük meg igazán. Ebben a videóban Becker ellen is bemutat néhány farolós nyerő tenyerest, mindkét oldalra:

Ivan Lendl – Boris Becker youtube videó 

A 90-es években szintén két stílus versenyzett egymással: a klasszikus tenisz utódjának tekinthető szerva-röpte játék, és az egyre markánsabbá váló alapvonali power tenisz. Utóbbi stílus a Nick Bollettieri akadémiájáról kikerült fiatal tehetségek megjelenésével fejlődött tovább igazán. Jellemző volt rájuk a hatalmas tenyeres, amellyel a pálya bármely pontjáról nyerőt tudtak ütni. Ez korszakos jelentőséggel bírt, hiszen napjaink teniszét is ez az ütésfajta uralja. Meg kell említeni a Bollettieri- tanítványok közül Jimmy Arias nevét, aki mindössze 5 profi versenyt nyert életében, de tenyeresét néhány éve Mats Wilander minden idők 5 legjobbja közé választotta. Az Akadémia munkája végül egy Andre Agassi nevű mesterműben csúcsosodott ki. Agassi játékra gyakorolt hatásának alapos elemzéséhez két poszt sem lenne elegendő (és akkor még nem beszéltünk az egyéb hatásokról, pl amit a teniszdivatra gyakorolt). Az egykor lobogó hajú, farmernadrágos amerikai átalakította az alapvonal-ütések technikáját. Kihasználta az emberi test forgástengelyeit, és ütéseit ezen forgástengelyek rotációjának segítségével felgyorsította, így azokban egész testének ereje benne volt. Még korának legnagyobb ütői, Ivan Lendl és Boris Becker is megdöbbentek Agassi ütéseinek erején. Ágasi Bandi (megboldogult Gyulai István lehetségesnek tartotta, hogy magyar származású) egészen korai fázisban, már felszálló ágban ütötte meg a labdákat, gyors ritmusban és tökéletes labdakontrollal. Rövid keresztekkel hatalmas szögeket nyitott és kiszorította ellenfelét a pályáról. A lendített röpte elterjedése is az ő nevéhez fűződik, akárcsak a pörgetett átemelés, mellesleg övé minden idők egyik legjobb returnje és kétkezes fonákja. Neki köszönhető, hogy a teniszvilág (akkor még .com nélkül) elhitte, hogy létezik válasz a játékot akkoriban uraló Ivanisevic- és Sampras-féle hatalmas szervákra. Az edzők és a játékosok innentől kezdve sokkal több hangsúlyt fektettek a fogadás gyakorlására, és igyekeztek elsajátítani Agassi támadó ritörnjeit. Ő volt az első all round játékos, akinek stílusa minden borításra alkalmas volt, nem véletlen, hogy ő csinálta meg először a karrier Grand Slamet négy különböző borításon. Andre Agassi jelentőségét nem lehet eléggé méltatni. Ő a mai, modern tenisz megteremtője (előbb a teniszt, majd Norbit update-elte, utóbbi persze nagyobb horderejű), és így az egyik legfontosabb szem az evolúciós láncban. Itt láthatjátok Agassi játékának kvintesszenciáját:

Elérkeztünk napjaink versenyzőihez, és tudom, hogy sokan el sem olvastátok a középső részt, hanem ide görgettetek, hogy megtudjátok, kedvencetek, Federer, Nadal, vagy Djokovic vajon a nagy újítók közé tartozik-e. Nem okozok csalódást, a Nagy Hármas, minden idők három legeredményesebb teniszezője természetesen nyomot hagyott a játék alakulásában, hogy mennyire maradandót, azt többnyire majd az idő fogja eldönteni. Említettem már, hogy a mai teniszjátékot a gyilkos erejű tenyeres ütés uralja. A szakértők szerint (melyik játékos ütései a legjobbak) Federer és Nadal birtokolja minden idők két legjobb tenyeresét. Közös vonás kettőjük ütésében, hogy csuklójuk mozgástartományának teljes amplitúdóját kihasználva, extrém módon tudják csuklóval gyorsítani az ütőfejet. Mindenki próbálja utánuk csinálni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Rafa nevéhez fűződik egy speciális tenyeres ütésfajta meghonosítása, igen, kedves Nadal-fanok, hallom a kórust, jól mondjátok, a buggy-whip forehandről van szó. Ez az a bizonyos fej fölé felrántott tenyeres kivezetés, ami a mallorcai játékos védjegye lett. Hívják még reverse forehandnek és helicopternek is, egyébként már Sampras is alkalmazta, nem teljesen ebben a formában. Annyi bizonyos, hogy Nadalnál tökéletesebben senki sem csinálja, és az ő hatására manapság sokkal hangsúlyosabb szerepet kapott a játékban. Ebben a videóban tökéletesen elmagyarázzák, milyen esetekben lehet használni.

Novak Djokovic. Vastag betűs szószedet a tenisz nagy megújítóinak szaknévsorában. A lábmunka egyik legnagyobb reformere, akit szintén mindenki próbál utánozni, de nemigen lehet. A keménypályán való játékban ugrásszerű fejlődést jelentett, amikor a játékosok, akár a salakon, elkezdtek csúszni rajta. Ennek azért van ekkora jelentősége, mert csúszásból ütve a teniszező egyből vissza tud helyezkedni, így nem veszít ütemet az ütés utáni megállással. Djokovic ennek a legnagyobb mestere, ráadásul ezt meg tudja csinálni szinte spárgából, valamint ugrásból csúszva is, akrobatikus módon. Szintén Novak volt az, aki az elsők között alkalmazta rendszeresen a nyitott állásból ütött fonákot, ami a felgyorsult játék elengedhetetlen fegyvere lett, hogy az eszperentét is gyakoroljam. Bár @dagadtos mostanra már nagyon utál, mégis leírom, hogy Djokovic az agresszív kontrajáték megteremtője és legjelesebb képviselője is. Korábban valaki vagy inkább támadó, vagy inkább védekező játékos volt. Ezek a fogalmak lassan idejétmúltak lesznek. Djokovic alapvetően reaktív játékos, de nem hátul, hanem az alapvonal közelében helyezkedik, rendkívül gyors ritmusban játszik, és amint lehetősége van átvenni az irányítást, átmegy támadásba, és megvannak a fegyverei, hogy sikeresen végigvigye a támadást. Az évek alatt az alapvetően defenzív játékot játszó Nadal hasonló irányban fejlesztette játékát, és manapság az egyik legagresszívabb játékos a Touron. Djokovic ugrásból nyitott állásba csúszásait figyelni, szakmai szemmel vegytiszta gyönyör:

Már csak egy játékos van hátra… igen, ő az, a one and only Roger Federer, aki tulajdonképpen maga a tenisz. Természetes, hogy döntő befolyást gyakorolt a játék fejlődésére. Ez a hatás viszont nem olyan könnyen körülírható, hiszen míg Agassinál, vagy Djokovicnál konkrét ütésfajtákat, vagy taktikai fogásokat tudtunk megnevezni, Federer hatása sokkal általánosabb. Kevés olyan játékelem van, amelyre azt mondhatnánk, hogy ő vezette be, viszont szinte mindent ő csinál a legmagasabb szinten, ő a legagresszívabb, és a valaha élt összes teniszjátékos közül neki van a legszélesebb repertoárja, ami az ütésfajtákat, és a lábmunka variációit illeti. Federer kiszélesítette a teniszjáték horizontját, megmutatta a többieknek, milyen óriási technikai és taktikai lehetőségek rejlenek a sportágban. Roger top játékát figyelve sokszor úgy érezzük, kreativitása szinte határtalan, és mindig a legjobb megoldást választja. Minden fiatal tehetségnek ő a példaképe (A jövő világelsői – Stefanos Tsitsipas), és természetesen őt akarják utánozni. Már csupán ezzel hihetetlen hatást gyakorolt a játék fejlődésére. Kiemelnék azért két ütést a repertoárjából. Az elsőt azért, mert ez a kedvencem tőle, ő találta fel, fake drop shotnak hívják, azaz kamu ejtésnek. Kiáll tenyeresre, kontinentális fogással bemutatja az ejtést, majd abban az ütemben, amikor az ellenfél elindul előre, ugyanabból az előkészítésből egy hosszú nyesést üt, amellyel azonnal megnyeri a pontot, hiszen az ellenfél arra már nem tud reagálni. Hihetetlenül megalázó ütés. A másik pedig Federer talán leghatékonyabb fegyvere, a felugrásos inside out tenyeres. Az alábbi videóban 0:25-nél kezdődő, farolásból a pályán belül felugrásból megütött, biomechanikailag tökéletes (mondhatni, peRFect) tenyeresnél gyönyörűbb mozgásformát nemigen láthattunk még a teniszben.

Itt tartunk most a tenisz törzsfejlődésében. Hogy ki lesz a következő nagy influencer, aki új irányt szab a játéknak, majd az idő eldönti. De ha már evolúcióról beszéltünk, hadd búcsúzzam tőletek ezzel a képpel:

Tennis Evolution