ATP Monte Carlo: Papírforma győzelmek az elődöntőkben

2021. április 17.
by cort

A negyedik helyen kiemelt Stefanos Tsitsipas, valamint a hatodik helyen rangsorolt Andrey Rublev találkozik a 2,4 millió dollár összdíjazású Monte-Carlo Masters fináléjában.

Elsőként a görög jutott a döntőbe, aki két sima szettben győzött a korábban a világelsőt is kiejtő Daniel Evans ellen. A brit játékos nem tudta hozni a korábbi mérkőzéseken mutatott jó játékot, Tsitsipas pedig 1 óra 10 perc alatt 6-2 6-1-gyel robogott be a vasárnapi fináléba.

A görög ellenfele a Nadal-verő Andrey Rublev lesz, aki ismét nagyszerűen teniszezve, 6-3 7-5 arányban nyert a norvég Casper Ruud ellen. Az orosz idei eredménysora egészen elképesztő, az Australian Open negyeddöntőt követően nyerni tudott Rotterdamban, majd a dohai, dubai, és miami elődöntőket követően most ismét döntőt játszhat.

Csakúgy, mint néhány hete Miamiben, Monte Carlóban is új Masters győztes avatnak, és nyugodtan kijelenthető, hogy az idei évben a fiatalok eddig kisajátították a Masters tornák döntőit. Miamiben egy 1997-es és egy 2001-es, Monte-Carlóban pedig egy 1997-es és egy 1998-as születésű teniszező jutott a fináléba.