Djokovic sem tudta megállítani az orosz gyorsvonatot

2018. november 4.
by cort

Az orosz Karen Khachanov győzelmével zárult az 5,44 millió euró összdíjazású Rolex Paris Masters férfi tenisztorna.

A mérkőzés úgy kezdődött, ahogy arra számítani lehetett. Djokovic hamar elkapta a fonalat, 3-1-es előnyre tett szert, és már saját adogatásai mögött is 30-semmire vezetett. Ekkor azonban az orosz megtáltosodott. A következő játékban visszabreakelt, majd pedig fokozta a nyomást a szerb játékoson. Fejben nagyon összekapta magát Khachanov, jöttek a rendkívül hatékony első szervák, a tenyeres pedig nagyon a helyén volt. Ez a játék nem feküdt Djokovic-nak, aki 5-5 után elvesztette az adogatását, majd pedig a szettet is. A folytatásban még egyoldalúbb volt a játék. Djokovic képtelen volt nyerőt ütni a hihetetlenül jól védekező orosz ellen, ha pedig Khachanov előtt adódott lehetőség, azokat kegyetlenül bebombázta. A játszma eleji korai break el is döntötte a szett, illetve a mérkőzés sorsát. Az orosz 3-1-re meglépett, és egy percre sem remegett meg, magabiztosan hozta az adogatásait, és 1 óra 39 perc alatt 7-5 6-4 arányban nyerte a meccset a fáradtnak tűnő Djokovic ellen.

Khachanov egész héten fantasztikusan teniszezett, négy top tízes játékost hazaküldött Párizsból, és jövő hétfőtől már a világranglista 11. helyére lép előre.

Kép forrása: twitter.com/rolexpmasters

A hozzászólások le vannak zárva.