US Open 2020: Rendesen megszenvedett az ötödik kiemelt

2020. szeptember 9.
by cort

Szett és breakhátrányból fordított Alexander Zverev, és elsőként jutott a US Open elődöntőjébe.

A horvát Borna Coric kezdte jobban a két ex-NextGen összecsapását, jól teniszezve fél óra alatt 6-1-gyel behúzta az első szettet. A folytatásban is megmaradt Coric lendülete, bár a német egyre jobban magára talált, egyre kevesebbet hibázott. A horvát ugyan a szett elején breakelőnybe került, de Zverev előbb kiegyenlített, majd egy szoros tie-breakben behúzta a játszmát. A harmadik felvonás egy korai break-váltást követően szintén rövidítésben dőlt el, de ebben Zverev dominált, és 7-1-gyel előnybe került. A negyedik szettben a horvát fáradni látszott, de tudta tartani a lépést a némettel, 4-3 után viszont az elvesztett adogatás megpecsételte a sorsát, 3 és fél óra után Zverev kiszerválta a meccset.

A. Zverev (német, 5.) – B. Coric (horvát, 27.) 1-6 7-6 7-6 6-3

Kép forrása: tennishead.net