Nadal döntős Madridban

2014. május 10.
by Írókéz

 

A spanyol fővárosban rendezett 1000-es kategóriájú torna első elődöntője spanyol házirangadót hozott. A salakkirály Rafael Nadal és az idén folyamatosan jó teljesítményt nyújtó Roberto Bautista Agut nézett egymással farkasszemet.

Nadal eddig háromszor tudott diadalmaskodni Madridban, legutóbb éppen tavaly, amikor Stanislas Wawrinkát győzte le a döntőben. Az elődöntő küzdelmes első szettet hozott, de egyik játékos sem játszott igazán jól, ami azért volt némileg meglepő, mert előző fordulós mérkőzésükön mindketten komoly ellenfelet győztek le, parádés játékkal. Nadal Berdychet, Bautista Agut pedig a Tsongát és Murrayt legyőző Giraldót ejtette ki.

Nadalnak sikerült először brékelnie ellenfelét, és 3-1-es előnyre tett szert, Bautista azonban megemberelte magát, és felzárkózott, sőt, 4-3-hoz már neki volt labdája. A világelső azonban egy tipikus Nadal-ponttal, tenyeres nyerővel hárította azt, majd megnyerte nem csak ezt a gémet, hanem a következőt is, újabb brékelőnybe kerülve ezzel. A játszmát végül 6/4-gyel szerválta ki a salakkirály.

A második játszmában a nem tipikusan spanyolos salakteniszt játszó Bautista agresszívebben próbált fellépni, közben azonban Nadal is elérte az üzemi hőfokot. A hátrább rangsorolt spanyol az egész meccsen nem tudott mit kezdeni a Nadal tenyereséről a fonákjára érkező pörgetésekkel, ezekből a labdamenetekből rendre ő került ki vesztesen. 4-0-ás mallorcai vezetés után Bautista hiperagresszív játékkal még nyert három küzdelmes játékot, ezzel azonban ki is fogyott a benzin a tankjából. A világelső 6/4 6/3-mal jutott be a döntőbe. Ellenfele is elégedett lehet, hiszen a jövő hetet élete legjobb rangsorával, a legjobb 30-on belül fogja elkezdeni.