Roland Garros 2014: Sharapova az első döntős a hölgyeknél

2014. június 5.
by cort

Jó idő és közel telt ház fogadta a mai nap első elődöntőjének hölgyeit a Roland Garros-on, ahol a Serena kiesése után a torna legnagyobb favoritjának kikiáltott Sharapova, és a tíz mérkőzés óta veretlen Bouchard csapott össze. A két játékos eddigi mindkét mérkőzését az orosz szépség nyerte, és a mai meccsnek is ő volt az esélyese.

Egy mérkőzés előtti mosoly Bouchardtól Forrás: twitter.com

Egy mérkőzés előtti mosoly Bouchardtól
Forrás: twitter.com

Papírforma ide vagy oda, jól kezdődött a mérkőzés Bouchard számára. A kanadai hölgynek 1-1 után sikerült elvennie Sharapova adogatását, majd később az orosz hölgy két breaklehetőségét is hárítani tudta. A mérkőzés ezen szakaszában Bouchard irányította a mérkőzést, rendkívül jól játszott, de az agresszív játékában benne volt a hibázás lehetősége is, amiből a nyolcadik játékban többet ütött a kelleténél, így Sharapova visszanyerte a meccs elején elvesztett adogatását. “Ms Dimitrov” mérkőzésein már megszokott, hogy ilyenkor a volt világelső mentálisan ellenfele főlé tud kerekedni, és akár néhány percen belül befejezni a játszmát. Az idei évben második Grand Slam elődöntőjét játszó (és ezzel egyedüli a női mezőnyben) Bouchard viszont nem esett kétségbe, és azonnal elnyerte Sharapova adogatását, majd pedig 6-4 arányban kiszerválta a szettet.

Muguruza és Stosur után Bouchard ellen is szett hátrányból kellett mérkőzést nyernie Sharapovának. Ennek megfelelően magasabb fokozatba kapcsolt a cukorkáiról is elhíresült orosz, és mindjárt a szett elején elnyerte Bouchard adogatását. Ez az előny csak néhány percig tartott, köszönhetően a harmadik játékban ütött két kettős hibának – 2-1. A következő játék kulcsfontosságú volt a szett tekintetében. Bouchard már 40-0-re is vezetett, de nem tudta hozni a játékot, és ennek köszönhetően 5-3-nál Sharapova a játszmáért adogathatott. Adogathatott, és talán épp ez volt a baj. A közel tíz percig tartó játékban háromszor is játszmalabdája volt, amiből kettőt kettős hibával dobott ki az ablakon. Bouchard breakelt, majd adogatott, és nem sokkal az 5-2-es Sharapova előny után már 5-5-ös döntetlent mutatott az eredményjelző. Közeledett a rövidítés, de hogy a szett mégse tie-breakben dőljön el, arról Sharapova gondoskodott, aki két gyors játék után 7-5-re nyerte a második játszmát.

Jöhetett a döntő szett, ami a statisztikákat tekintve két érdekességet hordozott magában. Sharapova salakon zsinórban tizennyolc három szettes meccsét nyerni tudta, míg Bouchard 9-0-val állt Grand Slam tornán, amikor az első szettet megnyerte. Az egyik sorozat tehát megszakadt, a kérdés csupán az volt, hogy melyik. Az előző szetthez hasonlóan itt is Bouchard adogatásánál, 2-1-nél jött egy fordulatos pont. Az adogató kanadai már 40-0-ra vezetett, de akárcsak a második játszmában, itt is bukta a szerváját. Nagyon úgy nézett ki, hogy az idei évben salalkon mindössze egy vereséget elszenvedő Sharapova a végén bedarálja a fiatal lányt, mert bár Bouchard óriási pontokat nyert, az elvesztett adogatását már nem tudta visszanyerni, és az orosz 5-2-nél az ötödik mérkőzéslabdáját kihasználva bejutott a döntőbe.

M. Sharapova (orosz) – E. Bouchard (kanadai) 4-6 7-5 6-2

Kiemelt kép forrása: www.rolandgarros.com