Ferrer – Mayer döntő lesz Hamburgban
Az ifjú Zverev és Philipp Kohlschreiber is kiesett a bet-at-home Open elődöntőjében, Mayernek pedig Leonardo a keresztneve, nem Florian, így nem jutott be egy hazai játékos sem a torna döntőjébe.
Az első kiemelt David Ferrer megállította a fantasztikus menetelést bemutató ifjú titánt, Alexander Zverevet, aki vezetékneve ellenére németnek mondhatja magát. A 17 éves Zverev korábban még egyetlen mérkőzést sem nyert az ATP touron, Hamburgban viszont sikerült legyőznie többek között az ötödik kiemelt Youzhny-t és a tizenegyedik Giraldót is – ennek köszönhetően bejutott a legjobb négy közé, és ő lett minden idők legfiatalabb ATP 500-as elődöntőt játszó teniszezője. Június végét még a 665. helyen zárta, jövő héttől viszont már a top200 tagjának mondhatja magát, nagyjából a 160. hely környékére fog előrelépni.
Zverev lendülete már a negyeddöntőben is megtörni látszott, amikor is semmire bukta el az első játszmát honfitársa, Tobias Kamke ellen. Tegnap még összejött a fordítás, ma viszont Ferrer ellen csak az eredményjelzőre való feliratkozás nyújtott sovány vigaszt számára – a spanyol 56 perc leforgása alatt 6-0, 6-1-el vívta ki a döntőbe jutást. Ferrer 74%-ban nyert pontot első adogatásai mögött, nyolc breaklabdája közül pedig ötöt értékesített, így nem meglepő a sikere. A valenciai születésű játékos idei második trófeáját szerezheti meg, korábban Buenos Airesben tudott nyerni Fognini ellen.
Ferrer döntőbeli ellenfele az argentin Leonardo Mayer lesz, aki pályafutása során először játszhat majd ATP 500-as finálét. Mayer a hetedik kiemelt Kohlschreiber ellen nyert 7-5, 6-4 arányban és még mindig nem veszített játszmát a tornán. A hét elején pályafutása legmagasabb, 46. világranglistás helyezésének örülhetett, melyet többek között wimbledoni negyedik fordulóba jutásának is köszönhet. Második ATP tornadöntőjében első győzelmét szerezheti meg a 27 éves teniszező, februárban Chilében Fogninivel szemben maradt alul a döntőben.
Ferrer és Mayer eddig egy alkalommal találkozott egymással, két évvel ezelőtt Hollandiában, füves pályán David Ferrer lett a győztes. A fogadóirodák szerint egyértelműen Ferrer az esélyese a döntőnek.
Bet-at-home oddsok: David Ferrer – 1,19 ; Leonardo Mayer – 4,15
Média ajánlat: promotion@teniszvilag.com
ATP 500, Hamburg, elődöntők:
Ferrer – Zverev – 6-0, 6-1
Mayer – Kohlschreiber – 7-5, 6-4
A kiemelt kép forrása: yimg.com