Federer nyerte a nap rangadóját, Ferrer honfitársat verve a négy között
A nap második felében derült fény arra, kik lesznek Milos Raonic és Julien Benneteau ellenfelei a Cincinnati Masters elődöntőiben.
Stanislas Wawrinka kiesésével nagyon érdekessé vált a tábla amúgy is érdekes felső fele. Miután a svájci kikapott Benneteau-tól, David Ferrer (6.) és Tommy Robredo (16.) is örömittasan tekinthetett a közeljövőbe, hiszen ezzel egy igazán megragadandó lehetőség jött el egy Mesterverseny esetleges döntőjére. Egyik fél sem akarta elszalasztani ezt a sanszot, így egy markáns, hispán összecsapásnak lehetett szemtanúja az ohiói publikum. Mind a két fél elismerésre méltó küzdőszelleméről híres, amit a mérkőzés is hűen tükrözött, azonban a “harc” jobb kifejezés a meccs utólagos megítélésére, mint a “játék”. Döntő többségben volt a ki nem kényszerített hiba és az ingyen pont, de ezek sem vethetik vissza a találkozó minőségét.
Az első szett hajrájában Ferrer tudott először fogadójátékot nyerni, majd ezt Robredo egyből viszonozta, hogy utána megint Ferrer breakelhessen és később kiszerválja a szettet. A második játszma tükörképe volt az elsőnek: most Robredonak kellett kétszer elvennie ellenfele szerváját, hogy előnye megszilárduljon. Nem mellesleg a középső játékrész utolsó pár játéka (és azoknak hosszúsága) elővetítette, milyen döntő játszma várható, ahol igazán kiteljesedett a mérkőzés. Szinte egymást követték a már-már maratoni hosszúságú játékok, ahol sem Ferrer, sem Robredo nem akart “engedni a 48-ból”. A hőn áhított break végül Ferrernek sikerült, soha jobbkor, 4/3-as állásnál. A következő játékban már nem nagyon voltak kérdések, a Roland Garros tavalyi döntőse az első meccslabdát kihasználta, és ő játszhat ma Benneteau-val a döntőbe jutásért.
Magyar idő szerint éjjel egykor lépett pályára a nap slágermérkőzésén, Roger Federer (2.) és Andy Murray (8.), a torna korábbi bajnokai. Napjaink egyik klasszikusa új fejezethez érkezett. Az összecsapás előzményei Federer-sikert jósoltak, mint a tornán, mint a szezonban nyújtott teljesítménybeli különbségek alapján. Minden ennek megfelelően alakult. A skót már az első két adogató játékában hat breaklabda hárítására kényszerült, a svájci örökifjú ugyanis már a legelső pillanatokban kezébe vette az irányítást: amikor csak tudott támadott, a hálónál igyekezte befejezni a pontok nagy részét, nem számított ki adogatott éppen. Harmadjára sikerült megtörnie Murray-t, előnyét pedig végigvitte a szetten belül, sőt, fogadóként nyerte meg végül a nyitójátszmát.
A következő szettben Federer- elmondása szerint- kissé kiesett a ritmusból, ezzel pedig teret engedett Murraynek. Ő köszönte szépen és 4/1-es skót vezetésnél már adogathatott a dupla-breakért. Ezt a nagy előnyt azonban nem csak Federer tompultsága eredményezte. A skót is feljavult, elkezdte variálni az ütéseit: hol erős alapvonal-ütéseket, hol pedig mély kereszteket ütött. Ezután a Grand Slam-rekorder átesett a holtponton és láss csodát, mindkét breaket visszavette! Murray azonban nem tört meg, és nem veszített zsinórban öt játékot, először még meccsben maradt, de a következő két játékban minden az első szett alapján alakult, Federer ezt a játszmát is breakkel zárta le, és összességében megérdemelten jutott be az elődöntőbe, ahol a nehéz tüzér Raonic (5.) vár majd rá.
Végeredmények
Ferrer – Robredo 6/4 4/6 6/3
Federer – Murray 6/3 7/5
Ma tehát a döntőbe jutás lesz a cél Cincinnatiben. Először jön a Ferrer-Benneteau mérkőzés, majd éjszaka csap össze Milos Raonic és Roger Federer.
A kiemelt kép forrása: sport.malaysia.msn.com