Djokovic megvédte a címét Pekingben

2014. október 5.
by Airon

2013 után ismét Novak Djokovic győzelmével zárult a pekingi ATP 500-as torna. A szerb a döntőben átlépett a cseh Tomas Berdychen.

A döntő két résztvevője eddig kiváló teljesítménnyel menetelt el a fináléig. Djokovic ráadásul különösebb gond nélkül vette az Andy Murray elleni akadályt, Berdych a másik elődöntőben Klizant múlta felül. A két játékos már számos emlékezetes összecsapást tudhat magáénak egymás ellen, a mérleg azonban fölényesen a szerb javára billent e tekintetben.

Novak Djokovic of Serbia kisses his trop

Djokovic negyedszer nyert Pekingben
Kép forrása: theguardian.com

A kezdeményezést Djokovic az első perctől folyamatosan megragadta. Mint ezen a tornán oly sokszor, most is jöttek a brutálisan kemény támadó tenyeresek. Ezekkel Berdych képtelen volt mit kezdeni, ritkán került a játéknyerés közelébe az első játszmában. Ez nem is sikerült neki, így a világelső 6/0-val igen könnyedén előnyhöz jutott. A második játszmában a cseh teniszező hiába próbált még erősebben játszani, Djokovic mindenre tudott válaszolni egy még jobb ütéssel. Nagyon gyorsan ellépett 5-0-ra, így hirtelen az utóbbi évek legcsúnyább veresége nézett ki a cseh fiúnak. Bár a torna harmadik kiemeltje még tudott ezután két játékot nyerni, a vége így se lett valami fényes. Novak Djokovic ellentmondást nem tűrő játékkal elsöpörte Berdych-et, és ezzel ismét Peking bajnoka lett.

Novak Djokovicnak ez volt a negyedik tornagyőzelme a kínai városban, és pályafutása negyvenhatodik ATP diadalát könyvelhette el.

A döntő eredménye:

Novak Djokovic(1)-Tomas Berdych(3) 6/0 6/2

Kiemelt kép forrása: eurosport.yahoo.com

A hozzászólások le vannak zárva.