Ferrer és Murray is könnyedén jutott be a nyolcba Valenciában

2014. október 24.
by Airon

Tegnap a valenciai ATP 500-as tornán is ugyanaz volt a kérdés, mint 1103 km-el odébb Baselben: Vajon ki fog csatlakozni a legjobb nyolc mezőnyéhez?

ferrer3

Ferrer nem adott sok esélyt honfitársának
Kép forrása: jevea.com

A felső ág egyik mérkőzésen egy dolog ebben a kérdésben biztos volt, hogy az öt közül lesz egy spanyol. David Ferrer és Fernando Verdasco ugyanis ellen csapott össze. A két honfitárs már számos mérkőzésen került egymás szeme elé, és ez idáig egy nagyon egyenlő párharc volt, Ferrer 9-7-re vezetett. A tegnapi meccsük azonban közel sem hozott ennyire szoros és fej-fej melletti küzdelmet. Ferrer legjobban vetélytársa második szerváit tudta kamatoztatni, amiből az egész mérkőzés folyamán 67 %-ban nyerte meg a pontokat, a saját adogatásinál pedig nem engedte break lehetőség közelébe se Verdascot. Ennek megfelelően a torna első kiemeltje magabiztos győzelmet aratott, 6/3 6/2-es győzelmével pedig már készülhet a brazil Thomaz Bellucci ellen.

murray8

Murray simán győzte le Fogninit
Kép forrása: scoopnest.com

Andy Murraynek minden meccs óriási téttel bír az év végi világbajnokság miatt, így Fabio Fognini ellen is szüksége volt a jó szereplésre. A britnek ráadásul a visszavágásra is lehetett oka, mivel az olasz pár hónapja egy igen fontos Davis Kupa találkozón tört borsot riválisa orra alá. Akár kiélezett találkozóra is lehetett számítani a párosítás alapján, Murray azonban egyszerűen elsöpörte az útjából a világranglista 15. Fogninit. Remekül adogatott, folyamatosan dolgozta ki a break lehetőségeket fogadóként, amiből hármat ki is használt a mérkőzés folyamán. A brit győzelmével nem csak alakul egy újabb Ferrer-Murray álomelődöntő Valenciában, hanem egyre biztosabbá válik az a bizonyos nyolcadik hely az ATP Race ranglistáján.

A második forduló eredményei:

David Ferrer-Fernando Verdasco 6/3 6/2

Thomaz Bellucci-Roberto Bautista Agut w.o.

Andy Murray-Fabio Fognini 6/2 6/4

Jeremy Chardy-Alexandr Dolgopolov 3/6 7/6(4) 7/5

Pablo Andujar-Dusan Lajovic 6/3 6/2

Kiemelt kép forrása: theguardian.com

A hozzászólások le vannak zárva.