ATP, Miami: Majdnem rászámoltak Djokovic-ra, Murray 500!
Kedden már a legjobb 8 közé jutás volt a cél Miamiban. Volt pár érdekes mérkőzés.
Ilyennek igérkezett Tomas Berdych (8.) és Gael Monfils (17.) találkozója is, de az izgalmak végül elmaradtak. Egy viszonylag kiélezett első szett után a másodikban a francia teniszező nagyot esett egy tőle megszokott csúszás után, amiért nagy árat fizetett, fel kellett adnia a meccset, így Berdych 6/3 3/2-vel elsőként jutott be a negyeddöntőbe. Ezzel egy időben zajlott Dominic Thiem és Adrian Mannarino (27.) mérkőzése is. Thiem Feliciano Lopez (12.), Mannarino pedig Wawrinka (7.) kiejtésével jutott el ilyen messzire. Az első 12 játék mindegyikét az adogató nyerte, ám a tie-breakben Thiem fogadott jobban, így előnybe is került. A második szettben aztán megtört a jég, Mannarino csinálta meg az első breaket, amivel később a döntőjátszmát is kiharcolta. Nagyon úgy tűnt, hogy ezzel felül is kerekedett az osztrákon, hiszen a következő szettet is break-előnnyel kezdte, de ezután jöttek Thiem percei. Játéka feljavult, s szépen, fokozatosan felőrölte látványos játékával a franciát. Az igéretes jövő előtt álló osztrák pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el azzal, hogy egy Masters-tornán a legjobb 8 közé jutott.
Thiem ellenfele pedig az az Andy Murray (3.) lesz, aki Kevin Andersont (15.) győzte le három szettben. A fordulatos, első játszmát a skót nyerte, de ami utána történt az kisség megelepetésszerű volt. Anderson ugyanis 4/0-ra is vezetett a másodikban, ez az előny pedig elegendő volt az egyenlítéshez. A harmadik szettre Murray már újra a jobbik arcát mutatta, de azért még így is két breakre volt szüksége ahoz, hogy megerősítse előnyét. Azt pedig később már nem tékozolta el. Ugyan ez csak egy nyolcaddöntő volt egy Masters-tornán, Murray számára mégis egy kulcsmomentum ez a győzelem, hiszen ez karrierje során az 500. volt. A skót teniszező 46-ra emelte az “500-asok klubjának” létszámát, s természetesen brit mértékben ő lett az első, aki ezt a határt elérte.
Véget ért azonban Fernando Verdasco (26.) menetelése. Azok után, hogy a balkezes spanyol Rafael Nadalt ejtette ki az előző fordulóban, Juan Monacoval nem bírt, két szettben kapott ki az argentintól, aki majd Berdych-el játszik a 4 közé jutásért. Hasonló arányban nyert David Ferrer (6.) is Gilles Simon (12.) ellen. Az első szett még nagyon nehéz volt “Ferru” számára, ugyanis rengeteg volt a break, és 3/5-ről kellett feltápászkodnia, de végül sikerült neki. A sikeres tie-break után már csak ő nyert játékot a második szettben. Sokkal könnyebben jutott tovább viszont Kei Nishikori (4.). A japán mindössze 3 játékot engedett a belga Goffinnek (18.). Nem elenyésző tény, hogy Nishikori az eddigi meccsein összesen 42 game-t játszott, s csupán 10-et(!) veszített el.
Magyar idő szerint már az éjszakai órákban lépett pályára a címvédő és világelső, Novak Djokovic (1.). A szerb teniszező az ukrán Alexandr Dolgopolovval mérkőzött meg a negyeddöntőbe jutásért. A 8-szoros Grand Slam-bajnok számára nem indult könnyen a meccs, ugyanis ellenfele 4/2-es vezetésre tett szert, amiből ugyan még fel tudott jönni Djokovic, de végül rövidítésben elveszítette az első játszmát. Az igazi dráma még csak ezután jött! Sokan azt várták, hogy Dolgopolov megtörik majd, és a szerb majd szépen átveszi a kezdeményezést. Nem így történt. Az ukrán teniszező 4/1-re húzott el, már azt hitte mindenki, hogy most már nem remeghet meg. De, mégis. Djokovic megrázta magát, emelte játékának színvonalát és végül kiegyenlített. Ezután Dolgopolov orvosi szünetet kért, a jobb talpát kellett ápolni. Ez sem akadályozta meg a visszaesést, ugyanis a világelső innestől a lélektani fölény teljes birtokában bedarálta ellenfelét egy 6/0-val. Nos, Djokovicnak Klizan és Darcis után Dolgopolovval is megkellett küzdenie (nem is akárhogy). Jó kérdés, mennyire fogja összeszedni magát a Ferrer elleni meccsre.
A napot végül két szervagép, két óriás zárta: John Isner (22.) és Milos Raonic (5.). Természetesen a breakek hiánya lett prognosztizálva ilyen kaliberű teniszezők összecsapásán. Az is történt, amit mindenki várt, olyannyira, hogy az egész meccsen nem volt egy sikeres fogadó játék sem. Pedig játszottak 3 játszmát, 2 óra 46 perc alatt. Így nyugodtan kijelenthető, hogy nüanszok döntöttek. Az első szettet még a kanadai nyerte, két pontot is szerzett a rövidítésben Isner szervájánál. Ami még ijjesztőbb, hogy az első két játszma során nem hogy break, de még breaklabda sem volt és minden úgy tűnt, hogy Raonic két szettben be is húzza a meccset, hiszen 4-1-re is vezetett a második tie-breakben. Az amerikai azonban nagyot fordított és kiegyenlített. Aztán jött az első két break lehetőség a kanadainak, de ezek végül kihasználatlanul maradtak. Ezután szinte kézen fogva meneteltek a döntőszett rövidítésébe. Itt viszont Isner teljes mértékben a hazai közönség buzdítását élvezhette. Egy korai mini-break ugyan még nem volt elég számára, de a minden eldöntő, 13. játék hajrájában újra előnybe került, ami elegendő volt a győzelemhez. Dimitrov után tehát Raonic lett Isner-áldozat. Mire lesz vajon képes az amerikai az eddig lehengerlően teljesítő Nishikorival szemben?
A teljes eredménylista:
N. Djokovic (1) | A. Dolgopolov | 6/7(3) 7/5 6/0 |
D. Ferrer (6.) | G. Simon (12.) | 7/6(5) 6/0 |
K. Nishikori (4.) | D. Goffin (18.) | 6/1 6/2 |
J. Isner (22.) | M. Raonic (5.) | 6/7(3) 7/6(8) 7/6(5) |
D. Thiem | A. Mannarino (27.) | 7/6(5) 4/6 7/5 |
A. Murray (3.) | K. Anderson (15.) | 6/4 3/6 6/3 |
T. Berdych (8.) | G. Monfils (17.) | 6/3 3/2 Monfils feladta |
J. Monaco | F. Ferdasco (26.) | 6/3 6/3 |
A negyeddöntők párosításai:
Djokovic-Ferrer
Nishikori-Isner
Thiem-Murray
Berdych-Monaco
Ma az alsó ági negyeddöntők fognak zajlani, tehát Thiem-Murray és Berdych-Monaco meccsek lesznek majd.
A kiemelt kép forrása: news.yahoo.com