WTA: Babos Timi negyeddöntős Marrakech-ben
Izgalmas mérkőzésen jutott a legjobb nyolc közé a Marokkóban zajló WTA International tornán Babos Tímea.
Mona Barthel felett aratott győzelme után a néhány hete Bogotában győzedelmeskedő Teliana Pereira várt Babosra. Timi villámrajtot vett, jól használta ki lehetőségeit és 6-0-ra nyerte az első szettet. A második játszma ellentétes eredményt hozott, a brazil hölgy kezdett jobban, és 5-1-es vezetésre tett szert. Timi ekkor még rövidítésre mentette a szettet, de a tie-breaket végül a bogotái bajnoknő nyerte 7-5-re. Jöhetett a döntő felvonás, amit ismét a Pereira kezdett jobban, de Timi hamar fordítani tudott, ám az ő előnye is hamar elfogyott. 5-4-nél a brazil a mérkőzésben maradásért adogatott, de Babos ismét breakelni tudott, amivel megnyerte a közel három órás összecsapást.
Timi következő ellenfele a harmadik helyen kiemelt olasz Flavia Pennetta lesz. Hajrá Timi!
Babos T. (magyar) – T. Pereira (brazil) 6-0 6-7 6-4
Kép forrása: twitter.com