Davis Kupa 2015: A döntő beharangozója
Nagy-Britannia 79 év után először, vagy Belgium egyáltalán először? Hamarosan választ kapunk. Most nézzük meg, mire is számíthatunk a ghenti hétvége során.
Nem merész állítás, ha azt mondjuk , hogy senki sem számított egy ilyen párosításra. A britekkel ugyan lehetett számolni, de a belgákkal semmiképp sem. Lássuk, hogyan is jött össze ez a finálé:
Út a döntőig
Belgium:
Március első hétvégéjén a címvédő, ám Federert és Wawrinkát is mellőző svájciakkal játszottak. Hiába a nagyágyúk hiánya, a helvétek kiesése így csak az ötödik meccsen dőlt el. Júliusban, a legjobb 8 között újra egy olyan csapat ellen mérkőztek meg, amely erejükhöz képest jóval gyengébb kerettel állt ki. Ez a csapat Kanada volt. Milos Raonic és Vasek Pospisil távollétében, vereség nélkül az elődöntőben érezhették magukat. Belgium legutóbbi ellenfele aztán Argentína volt. Ebben a párharcban mindkét csapat a lehető legerősebb kerettel állt ki. A végeredményen ez meg is látszódik, ugyanis a fordulók mindegyikét hazai pályán játszó belgák 1-2-es hátrányból fordítottak.
Nagy-Britannia:
A Murray-fivéreket is felsorakoztató britek első alkalommal az USA-val mérkőztek meg a negyeddöntőbe jutásért. Talán az amerikaiak számítottak esélyesebbnek, főleg Bryanék jelenlétében. Közhely, de a Davis Kupában a ranglistás helyezések nem mérvadóak. A 100-on kívüli Jamie Ward egy thrillerbe illő meccsen, 0-2-ről fordítva, döntőszett 15-13-ra győzte le John Isnert. Voltaképpen ez volt a kulcsmomentum a párharcban. Ezután ugyan a Bryan-ikrek megnyerték a párost (döntőszett 9/7 (!)), de Andy Murray második győzelmével négy meccs alatt dőlt el a továbbjutás. A negyeddöntőben Franciaország várt a britekre. A Queen’s Club gyepén azonban újra profitáltak a hazai pálya előnyeiből, különösen a páros során, amikor Jamie és Andy Murray a Tsonga-Mahut duót győzte le. Ekkor is gyakorlatilag a páros döntött. Végezetül jöhetettek az ausztrálok. Újra Glasgow volt a helyszín, s az ezt megelőző fordulóhoz hasonlóan a negyedik meccsen dőlt el a párharc, itt is a Murray testvérpár ötszettes sikere volt a kulcs. Voltaképpen nem csak az elődöntőé, hanem az egész évé.
Keretek
Belgium: Nagy Britannia:
David Goffin Andy Murray
Steve Darcis Kyle Edmund
Ruben Bemelmans Jamie Murray
Kimmer Coppejans James Ward
Szövetségi kapitányok: Johan van Herck és Leon Smith
A döntő menetrendje
November 27.
David Goffin – Kyle Edmund
Ruben Bemelmans – Andy Murray
November 28.
Coppejans/Darcis – Murray/Murray
November 29.
David Goffin – Andy Murray
Ruben Bemelmans – Kyle Edmund
A kapitányoknak joga van változtatni, illetve, akárhányadik meccsen szerzi meg valamelyik csapat a mindent eldöntő harmadik győzelmet, az estleges hátralevő mérkőzéseket nem játsszák le.
Esélylatolgatás
2015-re Nagy-Britannia tényleges tenisz-tényezővé vált (vagy éppen lett újra az). Davis Kupa válogatottjuk már nem csak Andy Murrayből áll, hanem ez egy teljesen komplett csapat most már. Nem érdemes kertelni, ők az abszolút esélyesek, még akkor is, ha a belgák ezt a hátrányt a salak borítással igyekeznek majd kompenzálni. Nagy esély van arra, hogy szombat után a britek 2-1-re fognak vezetni (ha csak az idén először beválogatott Kyle Edmund nem tesz valami csodát). Így a vasárnap első meccse, a Goffin-Murray mérkőzés lehet majd a sorsdöntő.
A kiemelt kép forrása: www.standard.co.uk