Champions Tennis: négylábú labdaszedők asszisztáltak a mérkőzésen

A brit Champions Tennis névre hallgató eseményen – amely leginkább a hazai Tennis Classics-hoz hasonlítható – kutyák látták el a labdaszedő fiúk és lányok feladatait.

A londoni Royal Albert Hall-ban zajló esemény tegnapi nyitónapján kutyák lepték el a pályát, miközben a “Who let the dogs out” című dal szólt a hangszórókból. A Canine Partners jótékonysági alapítvány betanított kutyusai vették át a labdaszedő srácok szerepét a Mansour Bahrami, Juan Carlos Ferrero, Henri Leconte és Mikael Pernforfs részvételével zajló páros mérkőzésen. A 62 éves mókamester Bahrami maga is segített négylábú barátainak.

A korábbi iráni teniszező is csatlakozott a mókához (Fotó: SWNS)

“Nagyon örülünk a lehetőségnek, hogy részt vehettünk az idei Champions Tennis-en.” – mondta az alapítvány egyik tagja, Nicola Martin. “Az elejtett dolgok visszaadása csak az egyik azon számos feladat közül, melyekre a kutyáink képesek a hátrányos helyzetben lévő emberek megsegítése érdekében. A speciális képzésben részesült négylábúak nagyobb függetlenséget és jobb életminőséget biztosítanak a fogyatékkal élők számára. Néhányan még a mosógépet is képesek elindítani, valamint baj esetén segítséget hívnak. A tornán való szereplésünk nem csak a közönséget szórakoztatja, hanem felhívja az emberek figyelmét az általunk végzett tevékenységre is.”

                                                                                               

Kép forrása: channelnewsasia.com

A hozzászólások le vannak zárva.