Az Elveszett Borítás

2019. április 16.
by Opistho

Fedett és szabadtéri keménypálya, füves pálya és salakpálya. Ezek jutnak eszünkbe, amikor a különböző borításokról beszélünk. Természetesen jobban megnézve egyértelmű, hogy például keménypálya és keménypálya között igen jelentős különbségeket vehetünk észre. De akárhogy is, ezeknek borításoknak a különböző változatairól lehet szó az ATP World Tour bármely versenyén. Létezik azonban egy “elveszett borítás” is, amely 2008-ban még része volt a versenynaptárnak.

A legtöbb teniszrajongó biztosan találkozott már a 2005-ös világbajnoki döntővel. Akár utólag, az interneten visszanézve, akár élő adásban izgulta végig, biztosan a legemlékezetesebb mérkőzések közé tartozik. A komoly sérüléséből visszatérő, világelső Roger Federer és az élete egyik legjobb formájában lévő David Nalbandian egy látványos, öt szetten át tartó csatát vívtak egymással, mely végén döntő szett rövidítésben dőlt el a trófea sorsa és végül Nadalbandian örülhetett. A mérkőzés legjobb pontjait megfigyelve láthatjuk, hogy egy gyors, lapos ütésekkel teli mérkőzés volt, a labdák pedig egészen máshogyan pattantak, mint ahogy azt mostanában megszoktuk. Ennek oka viszont nem más, minthogy ez a találkozó nem keménypályán volt. Nem bizony, ez a döntő az utolsó világbajnoki döntő volt, amit „carpet”, azaz „szőnyeg”-borításon rendeztek meg.

Az általános vélekedéssel ellentétben nem, a szőnyeg nem keménypálya, nem hasonlít rá, teljesen más felület. De mit is jelent itt pontosan az, hogy „szőnyeg”? Nyilvánvalóan nem holmi padlószőnyegről beszélünk. A technikai háttér vizsgálatához az ITF, az International Tennis Federation honlapját érdemes megnézni. A pontos definíció, amelyet ott találunk, így hangzik: „Textil felszínű szőtt vagy nem szőtt nejlon, polimer vagy gumi anyag, amely eltávolítható”. Ezt a borítást rendkívül könnyen lehetett eltávolítani. Egyszerűen feltekerték és ilyen formában tárolni lehetett, anélkül, hogy komolyabb károsodás érte volna. A szabadtéri pályákon mindezt egy homok rétegre tették fel, fedett pályákon pedig inkább beton alapra terítik ki, az ottani körülményeknek megfelelően. Az utóbbi ezáltal különösen gyors borítássá válik.

A lényeg persze nem a technikai részletekben van, hanem abban, hogy milyen befolyással van a játékosokra az, ha ehhez a borításhoz kell alkalmazkodniuk.

Kép forrása: tennis-forecast.com

A szőnyeg évtizedekkel ezelőtt még szinte a többi borítással egy szinten volt kezelve. Az év végi világbajnokságokat a kezdetektől, 1970-től a legtöbb alkalommal szőnyegen rendezték meg. 2005-ben volt azonban az utolsó ilyen alkalom, a sanghaji tornán. Azóta egyszer sem. A Paris Masterst is egy ideig ezen a borításon tartották, de például a zágrábi vagy a moszkvai verseny is sokáig volt szőnyegen megrendezve. A keménypályák aztán fokozatosan elkezdték egyre inkább kiszorítani, a 2000-es évek elején már az évzáró világbajnokság is egyre gyakrabban került megrendezésre kemény borításon, szőnyeg helyett. 2003-ban Houstonnak adták a rendezési jogot, ők már szabadtéri keménypályára vitték ki a tornát. 2005-ben visszakerült Sanghajhoz a rendezés joga, ekkor, az első évben újra szőnyegen rendezték meg, a következő, 2006-os évben azonban már ők is áttértek keménypályára. Kisebb versenyeken még ezek után is előfordult a szőnyeg. Végül 2008 végén, az ATP nagy, emlékezetes átalakulásakor, a pontrendszerek átírásával, az ITF-tornákon (Grand Slam-tornák, Davis-Kupa) kívüli öt játszmára játszott döntők eltörlésével együtt szüntették meg, törölték el véglegesen ez a felületet az ATP World Tourról. 2008-ban, Lyonban rendezték az utolsó ATP tornát szőnyegen, a legutolsó mérkőzésen, a döntőben pedig Robin Söderling győzött 3 játszmában a hazai kedvenc Julien Benneteau ellen.

A szőnyegborítás megszüntetése nem aratott osztatlan sikert a játékosok körében. Egyes teniszezők támogatták a döntést és azt nyilatkozták, hogy a szőnyeg egy sérülésveszélyes felület, de a gyorsabb borítást kedvelő játékosok, például Mairo Ancic és Jo-Wilfried Tsonga keményen bírálták a döntést. A szőnyeg megszüntetése sokak szemében annak a folyamatnak a része, amely a többi borítás megváltoztatását is eredményezte. Habár hivatalosan nem lett elismerve, mégis sokan gondolják úgy, hogy az ATP a 2000-es évek eleje óta fokozatosan a felületek egységesítésére, uniformizációjára törekszik, amelynek eredményként nagyjából hasonló játékstílussal lehet sikereket elérni minden felületen és így a legjobb játékosok egész évben, az év minden időszakában jó eséllyel a végjátékba kerülnek. Az olyan gyors, kiszámíthatatlan borításokon, mint a szőnyeg, pedig már eleve nagy esélye van annak, hogy a legjobbakat egy kevésbé ismert játékos váratlanul legyőzze. Számos teniszező nyilatkozta azt is, hogy a szőnyeg inkább a füves borításra hasonlít, mint a keményre. Ennek a folyamatnak persze meglett az az eredménye is, hogy az utóbbi évtized játékosai már teljesen elszoktak attól, hogy szokatlan, ismeretlen körülmények közt, a szokásostól eltérő pályákon teniszezzenek. Ezt maga Roger Federer jelentette ki, amikor a nagyon kevés játékos egyike volt, akik nem kritizálták erősen az újonnan bemutatott kék salaktornát Madridban. (Amit egyébként egy év próba után, a következő évben vissza is állítottak vörös salakos versennyé).

Ma már szinte nem is emlékeznek a játékosok a szőnyegre. Néhány éve Andy Murrayvel készítettek egy interjút, ahol megkérdezték, hogy melyik borításon hány tornagyőzelme van. Murray tudta, hogy hány tornát nyert összesen, tudta, hogy ebből mennyi a salak, a fű és a maradékra azt mondta, hogy keménypálya. Már nem is emlékezett rá, hogy még 2007-ben, 20 éves korában megnyerte a szentpétervári versenyt szőnyegen!

A szőnyeg megszűnése az ATP World Touron azonban mást hozott magával.

Kép forrása: medium.com

Mivel egy teljesen önálló borítás volt, már játékelemeket, más ütéseket, más játékstílust kellett tudni rajta játszani, mint a többi pályán. Az még érthető és logikus, hogy a tenisz folyamatosan váltakozik, formálódik, tornák szűnnek meg és tornák jelennek vagy alakulnak át, így a szőnyegpályák visszaszorultak. De egy teljes borítás eltüntetése nem biztos, hogy igazolható lépés. A kék salak a semmiből jött, a szőnyegnek ellenben komoly sporttörténelme van. A legnagyobb játékosok küzdöttek rajta, a legizgalmasabb 5 szettes csatákban. Olyan taktikákat, olyan ütéseket mutathattak meg, amelyet más felületen nem láttunk volna. A 2005-ös Nalbandian-Federer döntő is másképp alakulhatott volna. A szőnyegen szerzett tudás komolyan befolyásolta a legnagyobbak játékát és ezáltal azt, hogy merre tartott a tenisz. Legalább egyetlen tornát, valamikor az évzáró világbajnokság előtti időszakban megérdemelne. Akár a párizsi Masters 1000-es is lehetne szőnyegen, vagy legalább egy ATP 250-es verseny. Kiérdemelne egy tornát, amellyel együtt emlékezünk erre a borításra.

Érdemes belegondolni, hogy egy új felület mennyivel színesebbé tenné a mostani teniszt. Hiszen az új pálya új taktikák megjelenését tenné lehetővé. Arra kényszerülnének a teniszezők, hogy megtanuljanak máshogyan is sikeresnek lenni, mint ahogy általában szoktak.

2013-ban Ivan Ljubicic interjút készített későbbi tanítványával, Roger Federerrel. Akkoriban merült fel először, hogy 2015-től plusz egy hét füves tenisz lesz a naptárban. Ljubicic arról kérdezte Federert, hogy mit a véleménye erről. Roger erre azt a választ adta, hogy nagyon örül neki, hiszen csak évi egyetlen hét plusz füves tenisz jobb játékossá tehet akárkit. Ha igaza van Federernek, akkor bizony az is nagyon valószínű, hogy egy hét szőnyegen játszott tenisz is jobbá teheti a játékosokat, színesebbé tehetné a játékot és lehetőséget adna azoknak, akik a nagyon gyors pályákat kedvelik.

Az ATP World Tour ugyan nem nyitott már erre a felületre, de a Challenger versenyek között van még pár torna, ahol szőnyegen teniszeznek. A WTA pedig a mai napig szőnyegen rendezi a Québec-i tornát. Ez csupán egyetlen torna, de ez is több, mint a semmi. Érdemes nézni a versenyt, amíg még lehet. A szőnyegborítás egy kihalófélben lévő faj, ha nem figyelünk oda rá, végleg eltűnhet.

A kiemelt kép forrása: en.espn.co.uk