A fuck nem nőnek az égig – a wimbledoni férfi döntő margójára
Nézzük a száraz tényeket, távirati stílusban: Novak Djokovic öt szettben, három tie breaket nyerve, két meccslabdáról legyőzte Roger Federert, ezzel megvédte címét, és ötszörös wimbledoni bajnok lett.
Elképesztően nagy meccs volt, ilyenkor kavarognak az érzések az emberben. Ezeket próbálom most szavakba önteni. Időnként meg szoktam kapni a véletlenül ide tévedőktől, hogy nem vagyok objektív. Most sem leszek az, mivel a véleményemet fogom leírni, úgyhogy elolvasása csak saját felelősségre ajánlott. Vigyázat, szubjektív tartalom!
Úgy volt, hogy nem fogom tudni megnézni a döntőt, de szerencsére láttam az első szett tie breakjét, és a harmadik szettől kezdve az egész mérkőzést. Nem volt lehetőségem fórumot olvasni közben, de azt hiszem, ez most jobb is volt így, mert el tudom képzelni, mi mehetett ott közben, és így nem befolyásolnak a kommentek a véleményalkotásban. Amúgy is elő szokott fordulni, hogy amikor a fórum nagy részével ellentétes álláspontot képviselek, elgondolkodom rajta, vajon jól látom ezt a kérdést? Most nem kommentelgetve, hanem egy teniszklubban, teniszezők között néztem meg a meccset, és még a kommentátorokat sem hallottam, olyan üvöltözés volt végig a tévé előtt, így sajnos nem hallhattam “FN” SZG szagértését (mellesleg az összes teniszező ismerősöm szidja). Ti majd elmondjátok, mennyiben láttuk másképp ti, a kommentátorok, és én a mérkőzést.
Már Halléban is feltűnt, meg is írtam, hogy Federer minimális kockázattal játszik, csak gömbölyít, kigyalogolja a labdameneteket, nagyon ritkán húz meg ütéseket, mintha abban bízna, hogy a rossz minőségű pályán elpattanó labdákat ő jobban tudja korrigálni, és ez hosszútávon neki kedvez. Olyannak tűnik ez az egész, mint egy pókerstratégia. Risk management, haszon-optimalizálás, ha van egyáltalán ilyen kifejezés. Azt hiszem, ma ez a stratégia bosszulta meg magát. Mert, bár a pókerben is vannak nagy partik, amik többet hozhatnak a konyhára, de addig a kis partikból van lehetőség feltankolni ezekre. A teniszben viszont a fontos pontoknál nem számít, mit játszottál két gémmel ezelőtt 40/0-nél. A tenisz nem póker – bár itt is van all in, ahogy ma is volt.
forrás: people.com
Első szett tie break, 5/3, Federer szervál. Első szerva nem jön be, bezzeg Djokovicnak mindkettő, majd egy újabb minibrék, 5/7, vége a szettnek. Roger kétszer szervált, az elsők nem jöttek be, utána pedig nem vállalt semmi kockázatot, végül eltörte a labdát. Csóválom a fejem. Előzetesen úgy gondoltam, az első szett mindenképpen kell a svájcinak, ha nyerni akar.
A második szett gyors brékkel indul, szerencsére Roger nem esik össze az elszalasztott lehetőség után, de mostanában ez nem is jellemző rá. Djoko nincs a pályán, a második break után dobja a szettet, okos, a szettlabdánál, 1/5-nél szerintem szándékosan ütött kettős hibát.
A játék képe Federer-fölényt mutat, a nyesések kegyetlenül megélnek (Nadal ellen alig nyesett), néha hátrányból kell megfordítania a szervagémjét, de bréklabdával először csak a harmadik játszma végén kell szembenéznie. Hárítja, de a tie megint elmegy. Három szetten keresztül nem bukta el a szerváját, minden játszmában 6 gémet szerzett, és 2/1-es szetthátrányban van. Fejcsóválás. Képes lehet rá, hogy két ilyen elbukott szett után, Novak Djokovic ellen nyerjen két játszmát? Pillanatnyi gondolkodás… ha valaki, akkor ő igen. Érdekes módon a helyszínen szinte mindenki így gondolja, még a Djokovic-drukkerek is (csak ketten vannak, el vannak nyomva, szinte nyikkanni sem mernek).
Szép játékkal megvan a negyedik szett, jöhet a döntő. Innentől gyakorlatilag folyamatos üvöltözés van a tévé előtt, van, aki már nem szomjas persze. A játék képe picit aggasztó, megváltozott. Federer nehezen hozza a szerváit, majd Djoko le is brékeli. 4/2. Van még innen visszaút? 0/1-es, majd 1/2-es szetthátrányból, majd döntő szettben breakhátrányból tud az Öreg fordítani? Már miért ne tudna? 2017-ben, az AO-döntőn Nadal ellen is tudott! Egyébként is: látszik, hogy Djokovic is emberből van, bréklabdáknál sorozatban ütött világgá egyszerű, második szervás ritörnöket, ő, a valaha élt legjobb fogadó. Meg is van a rebreak. Viszont másnak is feltűnik, ami nekem már korábban, hogy Federer túlságosan biztonsági játékot játszik. abban bízik, hogy az ellenfél a nagy nyomás miatt hibázni fog, Novak viszont, eredménytől függetlenül, bátran kockáztat. Sokkal jobban kihegyezi az ütéseit, vonalak mellé üt, ha kell, bátran támad. 5/5, 15/30-nál bátran ejt, Federer üt egy tökéletes rövid keresztet. 15/40, két breaklabda. Azazhogy nem, mert a szerbinátor elvetődve beröptézi az üres pályára, majd hozza az adogatójátékát.
Aztán jön a csoda. 7/7-nél Djokovic szervál, 30/0. Roger elenged egy-két returnt, hátha bejön, mit ad isten, tényleg. Elveszi Novak adogatását, ilyen helyzetből, total insane. Federer még sosem nyert Nadal és Djoko legyőzésével Grand Slamet, és most, 38 évesen, egy játék választja el ettől. Lehet ennél kedvezőbb lelkiállapotban a történelemért adogatni? Aligha. Kiszerválja a meccset vajon? A többség bólogat, szerintük igen. Valaki fogadást ajánl tízezerért, hogy Djokovic fog nyerni. Árulkodó, hogy senki nem vállalja a tétet.
Gyönyörű szervák, 40/15, két meccslabda, adogatóként. Egyetlen pontocska, hogy örökké megismételhetetlen tettet vigyél véghez. Lehet ez a pont akár egy rossz return, egy lecsúszó, keretes ütés, netz, bármi, és tiéd az Univerzum minden dicsősége. Mire gondolsz, amikor a lélegzetelállító csendben odaállsz szerválni? Magabiztos vagy? Vagy csak túl akarod élni valahogy? Esetleg bevillan a 2011-es US Open elődöntő, amikor ugyanilyen állásnál adogattál, és ugyanez az ellenfél dühből, brahiból belecsapott a szervába, és nyerő lett, majd megnyerte a meccset is? Valaki benyögte: most kéne két szerva-röpte pont. Nem létezik, hogy a kettőből egyet ne csináljon meg, vagy az ellenfél a nyomás alatt egyszer ne hibázzon.
Utólag már tudjuk, hogy ezt kellett volna. Vagy valami hasonlót. De nem, biztonsági játékot játszik, hiszen az ellenfélen a nyomás, neki kell hibáznia. Itt viszont végzetes hiba csúszott a pókerstratégiába. Nem vették be a változók közé az ellenfél személyét. Ami tökéletesen működő stratégia Halléban Goffin, vagy Bautista ellen, az nem vezet eredményre Wimbledonban Novak Djokovic ellen. Federer ismét elbukja a szerváját, mert még a támadásainál sem vállal semmilyen kockázatot, röviden üti a támadó ütést, úgy megy fel hálózni.
Földi halandók és fórumozók ilyenkor valószínűleg azt gondolják, ebben a helyzetben a játékos megtörik, és simán kikap. De ezt a játékost Roger Federernek hívják. 11/11-nél, 40/0 hátrányból, egyszer csak ismét bréklabdához jut. Egy nagyon suta, rövid fonák egyenes támadás Djokovictól. minden edző azt tanítja: ilyet soha ne csinálj! A labda szépen, komfortosan érkezik a világ legjobb tenyeresére, az ellenfél kiszolgáltatva áll a hálónál, oda ütöd, ahová akarod, csak tökösen be kell vállalni. De nem, ismét a biztonság, odaüti a szerb tenyeresére, félmagasan.
forrás: newsvire.com
A tie breakban már elég egyetlen minibrék a legelső pontban. Djokovic teszi a dolgát, félelmetes tudatossággal. Végigviszi a minibréket 5/3-ig, ahol úgy sakkozza ki a labdamenetet, fonák egyenessel befejezve azt, ahogy Vajdával a meccs előtt a mágnestáblán felvázolták. Itt már tudtuk, hogy vége. Federer egy szimbolikus keretes tenyeressel adja meg magát. Djokovicot mindig is kedveltem, de most mindenki szemében nagyot nőhetett: Egy ekkora diadal után sem ünnepelte látványosan magát, nem üvöltött, nem rázta az öklét. Úgy viselkedett, mint a focista, aki egykori csapatának rúg gólt, csak belül ünnepelt, megadta ellenfelének azt a tiszteletet, amelynél többet ebben a helyzetben nem adhat. Ők ketten ott a wimbledoni centeren pontosan érezték, hogy ez a meccs bármelyiküké lehetett volna.
Hiszek a sorsban. Hiszek abban is, hogy sorsunk mindig éppen olyan helyzetbe hoz minket, amelyben a tapasztalás útján tanulhatunk és többek lehetünk. Sorsunk arra is gondosan ügyel, hogy mindig tudatára ébresszen: csak esendő emberek vagyunk, nem egyebek, hiába képzelünk magunkról időnként sokkal többet. A fák nem nőnek az égig. Roger Federer elképesztően nagy utat tett meg azóta, hogy évekkel ezelőtt kishitű, frusztrált emberként lépett pályára Rafael Nadal ellen. Bölcsebb, jobb ember, és jobb játékos is lett. Megtanulta helyén kezelni a dolgokat. Megtanult a vereségtől való félelem nélkül teniszezni, megtanult erős maradni, amikor elmentek az esélyek, és mindenki azt várta, hogy össze fog törni, és megtanulta, hogy a tenisz, bár az ő számára maga az önmegvalósítás és kiteljesedés, mégis csak egy játék. A játékban pedig nem lehet mindig nyerni, és a vereség, bár fáj egy darabig, de igazából semmiség az élet igazán fontos dolgaihoz képest. Ha most nyert volna, talán azt képzelhette volna, hogy a tenisz világában mindenki fölött áll. Ilyet azonban még Roger Federer sem képzelhet, a sors erről megbízhatóan gondoskodik. Úgy gondolom, Roger néhány nap múlva már jó érzésekkel fog visszagondolni az idei wimbledoni tornára. Kimondottan jól játszott, hatalmas mérkőzésen győzte le Rafael Nadalt, és majdnem megverte a világelsőt is. Rengeteget tanulhatott ebből a döntőből, és valószínűleg ezáltal még jobb játékossá, és még jobb emberré vált. Ő már valószínűleg tudja, hogy nem mindig a végső eredmény, hanem a folyamat a lényeg. Az, hogy benne legyél, teljes elköteleződéssel. Hiszen mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik. A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság.