Davis-kupa: Irány Madrid!

2020. március 7.
by cort

Óriási csatában legyőztük a belgákat!

1-1-es állással folytatódtak a küzdelmek ma délután Debrecenben. Elsőként a párosok léptek pályára, Balázs Attila és Fucsovics Márton a Gille, Vliegen duóval néztek farkasszemet. Az esélyek a belgák győzelmét jósolták, de az utóbbi években már kiderült, hogy a magyar párost nem lehet leírni. Ennek megfelelően a hazai közönség legnagyobb örömére 6-3-mal a magyarok kerültek lépéselőnybe, de a belgát gyorsan 6-1-gyel válaszolni tudtak. A döntő felvonásban a vendégek kerültek breakelőnybe, és bár a magyar fiúknak voltak break lehetőségeik, a belgák 6-4-gyel hozták a szettet, és 2-1-es előnyre tettek szert.

Mese nincs, hozni kell a két egyes mérkőzést, és Balázs Attila ennek maximálisan eleget tett. A világranglista 76. magyar mindössze három játékot engedélyezett Coppenjans-nak, 81 perc alatt 6-3 6-0-ra hozta a meccset, a döntés pedig az utolsó mérkőzésre maradt.

Fucsovics Márton az utóbbi években nem egyszer bebizonyította, hogy nagyot tud harcolni a címeres mezben, és most is erre volt szükség. Különösen az első szettet követően, amit Bemelmans nyert rövidítésben. A belga a tie-breakben két szettlabdát is hárítani tudott, és úgy tűnt az előny birtokában visszaesett a koncentrációja. Fucsovics már a második szett első játékában lebreakelte a belgát, majd pedig ötödik játszmalabdáját kihasználva 6-4-gyel egyenlíteni tudott. Döntő meccs, döntő szett. A tét nagy, a különbség azonban óriási, és a magyar fiú javára. Végre kijött a különbség a két játékos tudása között, Marci simán, 6-2-re hozza a szettet, ezzel pedig Magyarország válogatottja lesz az év végi Davis-kupa döntő részvevője. Bravó fiúk!

Kép forrása: facebook.com/huntennis