Az ATP bízik egy mini salakszezon megrendezésében
Andrea Gaudenzi ATP elnök a Gazzetta dello Sportnak adott interjújában beszélt egy lehetséges alternatív versenynaptárról
A teniszvilág, a többi sportághoz hasonlóan, a Covid-19 világjárvány okozta kényszerpihenőn van, jelenleg július 13-ig törölték a versenyeket.
A Francia Tenisz Szövetség még márciusban, mindenféle egyeztetés nélkül bejelentette, hogy a US Open befejezése után egy héttel, szeptember 20-tól rendezi meg Párizsban a Roland Garros küzdelmeit. A döntés érthető módon elégedetlenséget váltott ki a sportágon belül, és mára a francia szervezők is belátták, hogy kapkodva, átgondolatlanul hozták meg döntésüket.
Gaudenzi az olasz sportnapilapnak azt nyilatkozta, most már szerencsére közösen gondolkodnak arról, hogyan lehetne a legkevesebb veszteséggel befejezni a tenisz szezont.
“Jelenleg azt tervezzük, hogy az eredetileg májusi madridi és a római 1000-es salakos tornákat megrendeznénk a US Open után, ezután kerülne sor a Roland Garrosra. Így ősszel lenne egy négy hetes, mini salakos szezonunk.”
Ez a forgatókönyv azzal a feltételezéssel számol, hogy augusztusban már beindulhatnak a versenyek, a torontói és a cincinnatti-i Masters tornákat már megtarthatják.
Az ATP elnök egyelőre bizakodó: “Ha ilyen módon át lehetne szervezni a versenyeket, akkor hét Masters (Shanghai-jal és Párizs Bercy-vel együtt) és három Grand Slam lehetne 2020-ban, ami 70 százalékos szezont jelentene.”
A kiemelt kép forrása: tennisnow.com