Lawn Time Ago: Pont tíz éve ijesztettek rá Federerre Wimbledonban
Az előttünk álló napokban zajlana a Wimbledoni Teniszbajnokság. Idén azonban a koronavírus-járvány közbeszólt, így elmaradt a patinás verseny. Egy ilyen ínséges helyzetben van helye és ideje egy kis nosztalgiának…
Az előző két évtized fordulóján igencsak változatos volt Roger Federer karrierje. 2009-ben előbb megnyerte a Roland Garrost és teljesítette a Karrier-Grand Slamet, aztán fő vadászterületén, Wimbledonban döntötte meg Pete Sampras GS-csúcsát, 2010 telén pedig már 16-szoros Grand Slam-bajnoknak mondhatta magát, miután negyedik Australian Openjét is megnyerte.
2010-es szezonja azonban ezután rosszabbra fordult. A salakszezon során egyre nagyobb veszélybe került akkori világelsősége, hiszen míg ő nem tudott felvezető tornát nyerni a Roland Garros előtt, addig Rafael Nadal veretlenül készült fel Párizsra. Roger Federer címvédési kísérlete, ahogyan várni lehetett, kudarcba fulladt, de egy Grand Slam-torna olyan szakaszán kapott ki, ahol hat éven keresztül nem tudott: a negyeddöntőben. Robin Söderling egy féltucat évig tartó szériát szakított meg azzal, hogy legyőzte a svájci klasszist, ugyanis Federer a 2004-es és a 2010-es Francia Nyílt Teniszbajnokság között minden egyes év minden egyes nagy tornáján eljutott legalább az elődöntőig. Párizsban aztán Nadal visszahódította a Muskétások Trófeáját és a világelsőséget is.
Federer így trónfosztottként léphetett pályára Wimbledonban, s mivel ő volt a férfi egyes címvédője, a hagyománynak megfelelően ő játszott a legelső nap legelső meccsén a Centerpályán. Könnyű prédának tűnt az első ellenfél. Alejandro Falla várt rá, akivel szemben ekkor 4-0-s győzelmi és 11-0-s szettaránnyal állt, s ha ez még nem lett volna elég, az azt megelőző meccsen pont a Wimbledonra felkészítő Halle-i tornán 6/1 6/2-re ütötte ki a nála két évvel fiatalabb kolumbiait. Minden adva volt tehát egy egyszerű rutingyakorlatra.
Valami más történt viszont aznap. Federer, de leginkább a rajongói félelemmel teli 3 órát élhettek meg a meccs alatt. Ahelyett, hogy megismétlődött volna a Halle-i erődemonstráció, Falla teljes mértékben tartotta magát és nem engedte, hogy a svájci legenda bármiféle különbséget is kialakítson. Az első szett végén aztán jött a break és a slusszpoén, de a balkezes kolumbiaitól, aki ezzel megszerezte a vezetést. Ilyenkor mindenki arra a papírformára gondol, hogy a favoritnak csak kellett egy kis idő, hogy “megtalálja a pályát” és majd a következő játszmától helyre áll a világ.
Alejandro Fallának nem volt kimagasló karrierje, de nem sokon múlott, hogy egyetlen egy skalp miatt sokáig emlékezzenek rá.
Kép forrása: nytimes.com
Nem ez történt. Federer továbbra is magával küzdött, meg persze Fallával. Ő viszont kihozta a maximumot a helyzetből, nem izgulta el azt, ismét elvette a címvédő adogatását és rögtön készülőben volt egy szenzáció: egy szettre voltunk attól, hogy 2003 után először essen ki a Wimbledoni címvédő az első fordulóban. Federer igyekezett elkerülni Lleyton Hewitt sorsát, ehhez pedig megtette az első lépést azzal, hogy a harmadik szettben 6/4-gyel szépített.
A fordulópont ekkor sem jött el. A világranglista akkori 60. helyezettje break-előnyt harcolt a negyedik játszmában és végül egy adogató játékra került karrierje legnagyobb győzelmétől és a tenisztörténelem egyik legnagyobb meglepetésétől. Falla viszont innentől kezdve gondolhatott bele abba, mit érhet el. Vagyis inkább, mit érhetett volna el: nem tudta kiszerválni a győzelmet. Azt még el tudta érni, hogy tie-breakben érjen véget a negyedik szett, de ennél többet nem tudott már a meccshez hozzátenni. Federer 7-1-re megnyerte a játszma utolsó játékát, így kiegyenlített, majd a döntőszettet 6/0-val húzta be. 3 óra és 18 perc – ennyi időre soha nem volt szüksége ahhoz, hogy bejusson a második körbe Wimbledonban.
“Le voltam sokkolva kicsit. Nem ilyen meccsre számítottam, de ebből is le kell vonnom a következtetéseket fizikai és lélektani szempontból is. Minden nap egy küzdelem ebben a sportban.” – nyilatkozta a meccs után Federer.
Alejandro Falla az elszalasztott lehetőség ellenére pozitívan állt hozzá a történtekhez:
“Boldog vagyok, mert egy nagyszerű meccset játszhattam. Különleges nap volt ez számomra még akkor is, ha kikaptam, s ráadásul úgy, hogy a győzelemért is szerválhattam Federer ellen. Mással is ez történt volna, ha az én helyzetembe kerül.”
A MÉRKŐZÉS TELJES EGÉSZÉBEN MEGTALÁLHATÓ A TORNA YOUTUBE-CSATORNÁJÁN!
A bázeli teniszező ezen a tornán hetedik Wimbledoni bajnoki címére hajtott, amivel Pete Samprast és William Renshawt érte volna be az örökranglistán, de a Roland Garros után itt is a negyeddöntőben kapott ki, szintén a későbbi döntőstől, a cseh Tomas Berdychtől. Ám ami késett, nem múlott. 2012-ben megtörtént a csúcsbeállítás, öt évvel később pedig egyedüli rekorderré vált nyolcadik bajnoki címével. Azt pedig az idők végezetéig emlegetni fogjuk, mikor a tavalyi döntőben két, szerva mögötti meccslabdáról kapott ki Novak Djokovictól.
Érdekesség egyébként, hogy a 2012-es tornagyőzelem után ismét megmérkőzhetett Fallával a Wimbledoni Centerpályán, csak már az olimpiai tornán. Még ha ekkor csak két nyert játszma kellett a győzelemhez, a kolumbiai ezúttal is kiharcolta a döntőjátszmát, de Federer ezt a meccset is megnyerte és később ezüstérmet szerzett a londoni ötkarikás játékokon. Nem ez volt végül az utolsó egymás elleni meccsük füvön: 2014-ben a Halle-i döntőben két 7/6-os játszmában győzte le a kolumbiait.
(Forrás)
A borítókép forrása: wimbledon.com