ATP összefoglaló – The Big Apple: A Nad alma – US Open 2013

A 2013-as idény négy nagy versenyét felidéző sorozatunkat az augusztus végén kezdődött Amerikai Nyílt Bajnokság összefoglalójával zárjuk.

forrás: i.dailymail.co.uk

forrás: i.dailymail.co.uk

Az év utolsó és egyben legnagyobb pénzdíjazású Grand Slam tornáján  számos izgalmas kérdésre várták a választ a szurkolók és a tenisz-szakma képviselői. Vajon tart még Andy Murray lendülete annyira, hogy a wimbledoni bajnoki címe után megvédje élete első Grand Slam bajnoki címét? Vagy a kifejezetten keménypályás játékos, világelső Novak Djokovic meg tudja nyerni az évben második major tornáját? Mire lesz képes Rafael Nadal, aki a váratlan wimbledoni első körös fiaskó után irgalmatlan keménypályás szezont produkálva egész nyáron veretlen maradt? Beleszólhat-e még a harmincon (sőt harmincegyen) túli Roger Federer hármójuk csatájába?

Az első forduló igazi csillaghullást hozott, 11 kiemelt búcsúzott rögtön az elején. A Sharapovából Sugarpovává lett hölgy klánját most csak ifjú barátja, a bolgár Dimitrov képviselte New Yorkban. Ő sem sokáig, mert bár Djokovic korábbi legyőzése és vitathatatlan tehetsége okán többet várt tőle a közvélemény, a portugál Sousa egy ötszettes csatában legyőzte őt. De nem élte túl az első fordulót a wimbledoni elődöntős Janowicz, az idei négy nagy versenyen egyetlen meccset sem nyerő Monaco, és a Grand Slam veterán Verdasco sem.

A második körben a legnagyobb meglepetést Lleyton Hewitt okozta, aki számos sérülés, csípőműtét és rengeteg kihagyás után, egykori legnagyobb sikere színhelyén, az Arthur Ashe stadionban a titkos favorit del Potrót búcsúztatta négy szettben. A sikeren felbuzdulva aztán a veterán harcos meg sem állt a legjobb 16-ig, ahol a másik nagy öreg, Mikhail Youzhny volt számára a végállomás.

Ettől eltekintve, a versenynek ez a szakasza nagyobb izgalmak nélkül telt el, az esélyesek hozták a kötelező győzelmeket. Aztán a legjobb 16 mezőnyében robbant a bomba: a Roland Garroson három meccset 0-2-ről megfordító Tommy Robredo 10 vereség után életében először legyőzte Roger Federert.

forrás: resources1.news.com

forrás: resources1.news.com

A svájci teniszlegenda így – az idén már nem először – elkerülte, hogy Rafael Nadallal kelljen ismét egy Grand Slam tornán mérkőznie, ahol 6 éve tudta utoljára legyőzni őt.

Nadal így spanyol honfitársát verve lépett be az elődöntőbe, ahol meglepetésre Richard Gasquet várt rá. A francia játékos edzőt váltott, és végre tehetségéhez méltó idényt produkál. A negyeddöntőben David Ferrert múlta felül öt szettben.  Ezzel Gasquet áttört egy lélektani korlátot, hiszen korábban nagyon sok ötjátszmás mérkőzést elveszített, és most éppen az ilyen drámai meccseket általában a maga javára fordító spanyol pitbullt sikerült megadásra késztetnie. Sikerével élete első Grand Slam elődöntője után hat évvel újra egy döntőért játszhatott.

A fölső ágon Djokovic és Wawrinka jutott be a legjobb négy közé. A mezőny egyik legszebb és legjobb egykezes fonákjával rendelkező svájci ismét remekelt egy Grand Slam tornán. A nyolcaddöntőben az esélyesebb Tomas Berdychet küldte haza, és a negyeddöntőben ugyanígy tett a címvédő Andy Murrayvel is, kettejük közül csak a cseh vitéz tudott ellene elcsípni egy szettet. Akárcsak Gasquet, Wawrinka is egy jól sikerült edzőváltásnak köszönheti idei jó eredményeit. A korábban óriásölőnek titulált Robin Söderling egykori edzője, Magnus Norman, úgy tűnik, Wawrinkából is kihozza a maximumot.

forrás: www.trbimg.com

forrás: www.trbimg.com

Rafael Nadal, idei keménypályás szezonjához méltón, ellentmondást nem tűrően lépett át Gasquet-n az alsó ág elődöntőjén. A franciának egy pillanatig sem volt esélye a hipermotivált mallorcaival szemben. De nem maradtak a nézők drámai elődöntő nélkül, amely szinte már hagyomány egy Grand Slamen.  Novak Djokovic és Stanislas Wawrinka gondoskodott a szombat esti lázról. Megismételték az Ausztrál Openen januárban forgatott thrillert.

A svájci számára az end megint nem lett happy, a szerb ismét megmutatta, hogy nem a Schweizenegger a Tennisterminator.  Wawrinka hiába játszott zseniálisan két szetten keresztül, az még kevés egy Grand Slamen Djokovic ellen, így öt szett után ismét kénytelen volt fejet hajtani a nagyobb tudás előtt.

Djokovicból, akárcsak Wimbledonban, elég sokat kivett a maratoni elődöntő, bár kérdéses, hogy pihenten lett volna-e esélye Nadal ellen. A döntő nagyon egyértelmű volt; a szerb ezúttal talán nem is hitte el igazán, hogy most megverheti a Real Madrid leghíresebb szurkolóját.

forrás: ubitennis.com

forrás: ubitennis.com

Két éve ők játszották itt a tenisztörténelem leghosszabb döntőjét, amelyet Djokovic nyert, most azonban Nadal nem hagyott a mondatok végén kérdőjeleket. Végig kézben tartva a mérkőzést, három szettben múlta felül riválisát, megszerezve ezzel maga számára az évben a második, összességében 13. Grand Slam trófeáját, amellyel már majdnem beérte Pete Samprast, aki eggyel több cím tulajdonosa.

A manacori salakkirály 22 mérkőzést nyerve, 2013-ban veretlen maradt szabadtéren keménypályán.

Kiemelt kép forrása: s1.firstpost.in

A hozzászólások le vannak zárva.