2014 legnagyobb ígéretei

2013-ban néhány fiatal játékos igen ígéretes szezont produkált. Lehet, hogy valamelyikük lesz a most következő idény nagy csillaga?

Az atpworldtour.com írása alapján

forrás: www.tennispanorama.com

forrás: www.tennispanorama.com

Milos Raonic (22 év, 11 hónap)

forrás: www.mistraliroda.hu

forrás: www.mistraliroda.hu

A kanadai játékos kicsit kilóg a sorból, hiszen ő már nem annyira a jövő, mint inkább a jelen játékosa. Raonic, a két lábon járó láb volt már 10. a világranglistán, elsőként a kilencvenes években születettek közül. Jelenleg a 13. pozíciót foglalja el.

Augusztusban élete első Masters döntőjét játszotta Montrealban. Akárcsak tavaly, idén is legalább 45 meccset nyert meg és több tornán is első helyet szerzett. Szeptemberben két top 10-es játékost is legyőzött Gasquet és Berdych személyében, és csak az utolsó héten maradt le a World Tour Finals-ről.
Raonicot 2013-ban Kanadában az év sportolójának választották.

forrás: upload.wikimedia.org

forrás: upload.wikimedia.org

Grigor Dimitrov (22 év, 7 hónap)

Maria Sharapova barátja nagyon közel került ahhoz, hogy szezonbéli fő célját – a top 20 közé kerülést a világranglistán – elérje. A 48. helyről indult az év elején és októberben a 22. helyen tanyázott. Jelenleg a 23. helyen áll.

Dimitrov a Monte Carlo-i 1000-es torna negyeddöntőjében szettet vett el Rafael Nadaltól, majd a madridi Masters versenyen a szezon egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatva legyőzte Novak Djokovicot, aki mellesleg Sharapova egyik korábbi barátja, így igazi alfahímként nézhetett Mása szép szemébe.

A Stockholm Open döntőjében pedig az akkor világranglista-harmadik David Ferrert verte szetthátrányból, megszerezve ezzel önmagának és Bulgáriának az első ATP tornagyőzelmet.
Dimitrovot ugyanaz a Magnus Norman edzi, aki korábban Söderlingből csinált nagy játékost, mostanában pedig Wawrinkával ügyködik hasonló projekten.

forrás: www.abc.net.au

forrás: www.abc.net.au

Bernard Tomic (21 év, 1 hónap)

Az ausztrál játékos lett januárban a szezon legfiatalabb tornagyőztese. Tomic két negyeddöntőt tud még felmutatni a szezon során, Marseille-ben és Eastbourne-ben. 2011 után ismét letette névjegyét Wimbledonban, ahol a legjobb 16 közé jutott.
Hazája legjobb férfi játékosaként jelenleg az 51. helyet foglalja el a világranglistán.

forrás: www4.pictures.zimbio.com

forrás: www4.pictures.zimbio.com

 

 

 

Pablo Carreno Busta (22 év, 5 hónap)

A spanyol teniszező egy hosszú sérülés után a 700-on kívül került a ranglistán 2012 végére, hogy aztán feljöjjön a 64. helyre, és ezzel kiérdemelje “az év legtöbbet fejlődött játékosa” címet az ATP-től.

Az ifjú Pablo egy forradalmi módszert választott a felemelkedéshez: megállás nélkül végigversenyezte az évet. Elindult Futures és Challenger versenyeken és ATP tornák selejtezőiben is. 94 profi meccset nyert a szezonban, messze megelőzve ezzel még Rafael Nadalt is. A Futures tornákat veretlenül zárta 35 győzelemmel, és 4 Challengeren nem talált legyőzőre.
Ami az ATP versenyeket illeti, elődöntőzött Oeiras-ban (lánykori nevén Estorilban), és felverekedte magát a Roland Garros főtáblájára.

forrás: www3.pictures.zimbio.com

forrás: www3.pictures.zimbio.com

 

Jiri Vesely (20 év, 5 hónap)

A cseh játékos lett ebben az évben a legfiatalabb, aki bekerült az első 100-ba. Mindezt a 263. helyről kiindulva érte el. 3 Challenger tornát nyert meg ebben az évben, ami 20 évesen szép teljesítmény.

Vesely 198 cm magas és balkezes, ami így együtt igen veszélyes kombinációnak tűnik. Kíváncsian várjuk, mire lesz képes 2014-ben.

forrás: images.smh.com

forrás: images.smh.com

 

Nick Kyrgios (18 év, 7 hónap)

Az ausztrál fiú előbb megnyerte az Ausztrál Open junior egyes versenyszámát, majd a Roland Garros felnőtt mezőnyében okozott hatalmas meglepetést, ahol szabadkártyával tudott indulni, és az első körben legyőzte a Davis Kupa győztes Radek Stepaneket, méghozzá három tie break-es szettben.

A 193 centis ifjú két hónappal a 18. születésnapja előtt megnyerte élete első Challenger versenyét, majd kvalifikálta magát a US Openre és legfiatalabbként bekerült a top 200-ba. Utoljára ez a bravúr egy szerb fiatalembernek sikerült, aki 17 évesen Szolnokon nyert Challenger tornát. Novak Djokovicnak hívták… Úgyhogy vigyázó szemeinket Kyrgiosra vessük.

forrás: www.unjpt.fr

forrás: www.unjpt.fr

 

Lucas Pouille (19 év, 9 hónap)

Pouille volt a másik tinédzser Kyrgios mellett, aki be tudott kerülni a 200-ba a világranglistán. A francia fiú élete első felnőtt győzelmét nem máshol, mint a Roland Garroson szerezte, a lelkes hazai közönség támogatása mellett. Legyőzője a második körben listánk másik szereplője, Dimitrov volt.

Elmondása szerint a felhők között sétált örömmámorában győzelme után. Lucas Skywalker az év során még egy Challenger elődöntőt tud felmutatni legjobb eredményként.

Kiemelt kép forrása: www.hdwallpapersinn.com

 

A hozzászólások le vannak zárva.