Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Wawrinka duplázott Chennaiban

2014. január 5.
by andF

Stanislas Wawrinka 2011-es sikere után idén is egészen a tornagyőzelemig menetelt Indiában. Ellenfele a döntőben Roger-Vasselin volt, akit 7:5, 6:2 arányban utasított maga mögé, így szettveszteség nélkül nyerte meg a versenyt.

Forrás: facebook.com/ATPWorldTour

Forrás: facebook.com/ATPWorldTour

Nem igazán jöttek be az első szervái a svájcinak a mérkőzés folyamán, viszont második adogatásai mögött is 71%-ban tudott pontot nyerni. Ennek köszönhetően  a francia Roger-Vasselin még csak breaklabdához sem jutott, Wawrinkának ezzel szemben az első játszmában öt lehetősége is volt elvenni ellenfele adogatását, melyekből egyet használt ki. Ez elegendő is volt a játszma megnyeréséhez,  ami 7:5-el zárult Wawrinka javára. A második játszmában csak annyi változott, hogy kétszer breakelt a svájci, így 1 óra 35 percnyi játék után 7:5, 6:2 arányban nyerte meg a döntőt.

Wawrinka pályafutása ötödik ATP tornagyőzelmét szerezte meg, a másodikat kemény borításon.

A kiemelt kép forrása: channelnewsasia.com