ATP Róma: Djokovic még kicsit döcög

A szezon harmadik salakos Masters versenye az  Internazionali BNL d’Italia, mely egy nagy múltú torna Rómában. Az eseményekről folyamatosan beszámolunk, érdemes is követni a mérkőzéseket, hiszen játékban van még Novak Djokovic, Rafael Nadal és Roger Federer is. Lássuk mi történt ma a harmadik körben a felső ágon!

Djokovic is veretlen idén salakon Forrás: tennis-warehouse.com

Djokovic is veretlen idén salakon
Forrás: tennis-warehouse.com

A nap híre a férfiak versenyében Andy Murray visszalépése volt, melyről részletesebben már beszámoltunk, a többiek viszont meglepetésekről mentesen továbbjutottak, a tegnapi előrejelzések helyesek voltak. David Ferrer és Guillermo García-López találkozója végtelenül sima volt, Ferrer nem engedett honfitársának, csak mindössze négy játékot és a találkozót 6:1, 6:3-ra nyerte meg. Ellenfele így a játék nélkül továbbjutó David Goffin lesz, akivel eddig egyszer meccseltek, tavaly a párizsi Masters1000 tornán. Ekkor Ferrer nyert három szettben, de mostani találkozójuk végkimenetelét nehéz megjósolni. Mindketten szeretnek salakon teniszezni és tudnak küzdeni is. Annyi biztos csak, hogy David jut majd az elődöntőbe.

Novak Djokovic ma sem hozta magával a pályára az “érinthetetlen” játékát, a selejtezőből a harmadik körig menetelő Thomaz Bellucci az első szett 7:5 arányú megnyerése után hihetett benne, hogy félúton van a világelső legyőzése felé. A második felvonásban viszont fölénnyel nyert Djokovic 6:2-re, így döntő szett következett nem kevés izgalommal. Azt végül 6:3-ra Djokovic nyerte meg, de ez szorosabb volt mint látszik, egy breakelőnyt jelent.

Kei Nishikori és Viktor Troicki találkozója szintén nem hozott meglepetést, a japán 6:4, 6:3 eredménnyel mondhatni könnyedén jutott a negyeddöntőbe, ahol Djokovic döcögős játékát elnézve egyáltalán nem esélytelen. Egymás elleni mérlegük 3:2 a szerb javára és utolsó két meccsüket is ő nyerte. Nishikori azonban nem ok nélkül hatodik a világranglistán, komoly veszélyt jelent a többi top játékosra is. Izgalmas negyeddöntőre számítunk, melynek végkimenetelét nagyon nehéz lenne megjósolni.

Kiemelt kép forrása: Getty Images

A hozzászólások le vannak zárva.