Elmaradt az újabb bravúr, Lajovic Umag bajnoka
Dusan Lajovic már túl nagy falat volt Balázs Attilának. A szerb két szoros szettben legyőzte az így is bravúrosan teljesítő magyar játékost.
Egy mérkőzés volt hátra az umagi tornából és hát izgulgattunk, hiszen magyar résztvevője is volt a döntőnek. Balázs Attila nem kis fordításokat és bravúrokat bemutatva jutott el pályafutása első ATP döntőjéig. Az ellenfél a szerb Dusan Lajovic volt, akinek az elődöntőben még az a fizikai nehezítés sem jutott, hogy két szettes meccset játsszon, mivel Caruso feladta az elődöntőt az első játszma végén. A két játékos utoljára 2017-ben találkozott egymás ellen, ahol Attila a budapesti ATP torna selejtezőjében döntő szettben nyerni tudott.
A mérkőzés első kritikus játéka igen hamar elérkezett. Eleinte Lajovic sokkal nyugodtabban tette a dolgát, azonban kulcsfontosságú játékot nyert meg Attila, amikor 1-2-nél két break labda ellenére megtartotta az adogatását. Ez megnyugtatta a magyar játékost, aki egyre bátrabban kezdett el teniszezni, 3-3-nál pedig elvette Lajovic adogatását. A legfontosabb pillanatban Attila azonban mégsem tudott elég határozott lenni, amire a szerb vérszemet kapott. Ati adogathatott a szettért 5-4-nél, azonban ebben a játszmában már nem jutott számára több játék. Lajovic kezdett némileg ellenfele fölé kerülni, és öles lépteket téve a győzelem felé 4-1-re is vezetett a második játszmában. Ekkor jött az a szokásos végsőkig való küzdés Attilától és hipp-hopp már 4-4 állt az eredményjelzőn. A rutin azonban Lajovicnál valamivel nagyobb volt ilyen szituációkban és ez 6-5-nél kiütközött. Lajovic ugyanúgy mint az első szettben, ismét a Tiebreaket megelőzően véget vetett a játszmának, majd tornagyőzelme pillanatában boldogan ismerkedhetett meg közelebbről is a salakkal.
Dusan Lajovicnak ami nem jött össze Monte-Carloban Fognini ellen, az most Umagban összejött. Pályafutása első ATP tornagyőzelmét ünnepelte a 29 éves szerb. Balázs Attila előtt pedig le a kalappal, hiszen fantasztikus csatákat nyert meg és döntős szereplésével a TOP 150-en belülre kerül a világranglistán.
A döntő végeredménye: Dusan Lajovic ( 4 )-Balázs Attila 7/5 7/5
Kiemelt kép forrása: xinhuanet.com