ATP összefoglaló – 2013. augusztus – Hard Court Café
Az augusztus, sőt már a július vége is az észak-amerikai kontinens keménypályás tornáinak jegyében telt, de az utolsó európai salakpályás verseny is még ebben a hónapban zajlott.
Kitzbühel (július 28. – augusztus 4.
Kategória | Borítás | Összdíjazás | Címvédő | Győztes |
---|---|---|---|---|
ATP World Tour 250 | salak | $467,800 | Robin Haase | Marcel Granollers |

forrás: images.derstandard.at
A hazaiak első kiemeltje, Philipp Kohlschreiber. nem találta Leonardóhoz a da Mayer kódot, így már az első mérkőzésén kikapott argentin ellenfelétől A sísportban igen eredményes Ausztria versenyzője, a torna negyedik kiemeltje, Jürgen Melzer is igencsak elcsúszott a klasszikus síterepen, őt 20 éves honfitársa, Dominic Thiem állította meg, szintén az első meccsén.
A színtiszta latin elődöntőt Robin Haase hiúsította meg Fernando Verdasco legyőzésével. Rajta kívül még Marcel Granollers, Albert Montanes és a szebb napokat is látott Juan Monaco vívta ki a jogot, hogy a döntőért játszhasson. Granollers egy nullra nyert tie break-es első játszma után döntő szettben megoldotta a Haas-i feladatot, a másik elődöntőben pedig Albert nem lett Monaco-i herceg, mert az argentin játékos két szoros szettben legyőzte őt.
A döntőben a páros-specialista Granollers egy 6/0-ra elveszített első játszma után a második szettet rövidítésben behúzta, majd a döntő játszmában egy breaket csinálva megnyerte a mérkőzést és vele a tornát is.
Washington (július 29. – augusztus 4.)
Kategória | Borítás | Összdíjazás | Címvédő | Győztes |
---|---|---|---|---|
ATP World Tour 500 | kemény | $1,295,790 | Alexandr Dolgopolov | Juan Martin Del Potro |
Az amerikai fővárosban két szláv származású játékos szállította a meglepetéseket. Az orosz Tursunov Gilles Simont és a Davis Kupa győztes, páros Grand Slam bajnok Radek Stepaneket legyőzve jutott a legjobb nyolc közé. Marinko Matosevic pedig James Blake és Nikolai Davydenko kiverése után Milos Raonic-csal találta szembe magát.
A Matosevic-Raonic mérkőzés nem délszláv házirangadó, hanem egy ausztrál és egy kanadai játékos összecsapása volt, amelyen a tavaly már egy tornadöntőt játszó, echte ausztrál Matosevic győzött. A negyeddöntőben aztán Tursunov akadt az útjába, akitől döntő szett tie break-ben szenvedett vereséget.
Az orosz játékost John Isner állította meg az elődöntőben, szintén döntő játszmában. A fölső ágon a verseny első kiemeltje, Juan Martin del Potro szettveszteség nélkül ballagott be a döntőbe, az elődöntőben Tommy Haas is csak egy tie break-re volt képes ellene.
A fináléban 406 cm lépett pályára, ennyi a két játékos együttes magassága. Játékukat ismerve, rengeteg ász, kevés break és szoros szettek voltak várhatók. Ezzel szemben, a két toronydaru három szett alatt együtt mindössze 8 ászt ütött, és ötször brékelte egymást. Isner Washingtonban kapitulálni kényszerült, del Potro pedig 4-0-ra alakította kettejük örökmérlegét.
Montreal (augusztus 5. – augusztus 11.)
Kategória | Borítás | Összdíjazás | Címvédő | Győztes |
---|---|---|---|---|
ATP World Tour Masters 1000 | kemény | $2,887,085 | Novak Djokovic | Rafael Nadal |
A Torontóból Montrealba költöző Coupe Rogers jó néhány meglepetést tartogatott. Korán kiesett Tipsarevic, Wawrinka, Berdych, Almagro és Ferrer. A legnagyobb meglepetést azonban Ernests Gulbis okozta, aki Andy Murrayt ejtette ki a versenyből.
A legnagyobb menetelés a 23 éves Vasek Pospisil nevéhez fűződik, aki nevéből egyértelműen következően kanadai és szabadkártyával indult a versenyen. Előbb egy habkönnyű meccsen 5/7 7/6 7/6-ra legyőzte az előző héten tornadöntőt játszó Isnert, majd (a nem kanadai) Stepaneket, ezután Berdychet, végül Davydenko 3-0-nál sérülés miatt feladta ellene a mérkőzést.
Hát igen, már az LGT is megénekelte, hogy mindenki másképp csinálja: van, aki Posthumus és akad, aki Pospisil… Davydenko sérülés miatti feladásainál egyébként felszisszennek az érzékenyebb idegrendszerű sportfogadók; az orosz játékos emlékezetes fogadási botránya ugyanis hasonló szituáció után robbant ki.
Így aztán az alsó ági elődöntőben létrejött az echte kanadai házirangadó, a Pospisil-Raonic derbi, amelyen a később Kanada legjobb sportolójának választott Raonic győzött és jutott döntőbe.
A fölső ágon az előző héten is vitézkedő Matosevic (igen, igen, az ausztrál!) most is a legjobb nyolcig verekedte magát, csak Nadal tudta megállítani. Már várjuk a Davis Kupában az Ausztrália-Kanada összecsapást, amelyen Matosevic, Tomic, Raonic és Pospisil küzd egymással…
A második fordulóban a nagy mókamester, Novak Djokovic okozott meglepetést a nézőknek. No nem a játékával, hanem azzal, hogy váratlanul egy borzas fekete parókát illesztett a fejére – amelyben leginkább Fellainire, a Manchester United mikrofonfejű futballistájára hasonlított -, majd egy rögtönzött, gangnam style-ba oltott macarenát lejtett egy teniszlabdának öltözött kabalafigura és néhány labdaszedő társaságában. Néhány nappal később pedig az év egyik legjobb meccsét játszotta Nadal ellen a verseny elődöntőjében. Kiélezett küzdelemben a mallorcai matador a döntő szett rövidítésében kerekedett felül.
A döntőben Raonic nem tudott jelentős ellenállást kifejteni, Rafael Nadal sima meccsen nyerte el a Coupe Rogers-t.
Cincinnati (augusztus 11. – augusztus 18.)
Kategória | Borítás | Összdíjazás | Címvédő | Győztes |
---|---|---|---|---|
ATP World Tour Masters 1000 | kemény | $3,079,555 | Roger Federer | Rafael Nadal |
Az éppen edző nélkül készülő Gilles Simon sokadik első körös vereségét szenvedte el a szezon során. Az első forduló nagy vesztese volt még Jerzy Janowicz, Fabio Fognini és Nicolas Almagro is.
Almagro legyőzője az oroszlánkörmeit egyre inkább kieresztő bolgár Dimitrov volt, aki később Rafa Nadaltól is elcsent egy szettet. A moszkvai Tursunov pedig átmentette előző heti jó formáját és David Ferrert is legyőzve a legjobb nyolc közé jutott.
Láthatott egy Federer-Nadal örökrangadót is az amerikai nagyérdemű, mégpedig a negyeddöntőben. A svájci Grand Slam csúcstartó megnyerte az első szettet, a salakkirályból az évek során all round játékossá váló spanyol azonban döntő szettben győzni tudott.
A torna meglepetésembere John Isner lett. Az óriás termetű amerikai óriásölő döntőbe vezető útját kiemeltek skalpjai szegélyezték. Isner legyőzte sorrendben Gasquet-t, Raonicot, Djokovicot és előző heti legyőzőjét, del Potrót. A döntőben is óriási erőbedobásra késztette Rafael Nadalt, aki végül a lehető legkisebb különbséggel, 7/6 7/6-ra nyert. A break nélküli mérkőzésen Nadalnak még bréklabdája sem volt. Isnernek volt három, de egyiket sem tudta értékesíteni.
Winston Salem (augusztus 18. – augusztus 24.)
Kategória | Borítás | Összdíjazás | Címvédő | Győztes |
---|---|---|---|---|
ATP World Tour 250 | kemény | $575,250 | John Isner | Jurgen Melzer |
Jürgen Melzer hosszú idő után végre tehetségéhez méltó versenyt produkált. A balkezes osztrák játékos Tursunov, Paire és Querrey legyőzésével jutott döntőbe.
Volt még a versenynek két nagy visszatérője. Két nagy közönségkedvenc, az egyaránt látványos játékot produkáló „Alpha Dog” Alexandr Dolgopolov és Gael Monfils is bejutott az elődöntőbe. Mindkét fiú latin hetet tartott, Dolgopolov Gimeno-Travert és Monacót, Monfils Pellát, Robredót és Verdascót ütötte el a továbbjutástól.
Kettejük elődöntője, ahogy azt várni lehetett, látványos, őszinte játékot hozott. Az első szettet a francia fiú nyerte, mégpedig tie break 11-9-re. A második játszmában már elég volt egyszer elvennie a bolgár teniszező szerváját, és bejutott a döntőbe, ahol az a Jürgen Melzer várt rá, akit eddigi négy összecsapásukon mindannyiszor legyőzött.
Ezúttal azonban másképp alakult. Csípő és hasizom-fájdalmak miatt Monfils a második szettben feladni kényszerült a mérkőzést, így osztrák győztest ünnepelhettek a salemi boszorkányok és egyéb helyi lakosok.
A hónap játékosának (minő meglepetés) Rafael Nadalt választottuk, aki augusztusban (akárcsak a teljes szabadtéri keménypályás szezonban) veretlen maradt.
Kiemelt kép forrása: i.eurosport.fr