Isner sikerével zárult az aucklandi torna

2014. január 11.
by andF

A világranglista 14. helyén álló Isner a tajvani Lu ellen nyert 7:6, 7:6-ra, ezzel megszerezte pályafutása 8. ATP tornagyőzelmét.

John Isner Forrás: atpworldtour.com

John Isner
Forrás: atpworldtour.com

Mindkét játszmában úgy jutottak el a felek a rövidítésig, hogy egyetlen break sem született. Lehetőség pedig volt, Lu egyszer került közel ellenfele szervajátékának elnyeréséhez, Isnernek viszont összesen 10 breaklabdája volt, melyek kihasználatlanok maradtak. Ez viszont nem szegte az amerikai kedvét, a rövidítésekben otthonosan mozgó Isner meg tudta nyerni mindkettőt, és ezzel a tornát is.

Isner 7 tie-breaket játszott a verseny során, melyből hatot megnyert. A döntőben 23 ász értékű adogatást ütött, a hét alatt pedig összesen 79-et. Isner 2010-ben itt szerezte meg pályafutása első tornagyőzelmét, az USA-n kívül csak itt tudott diadalmaskodni.

A 30 éves Lu élete első ATP tornadöntőjét játszotta, az elődöntőben a háromszoros címvédő Ferrert búcsúztatta.

A kiemelt kép forrása: ndtv.com