Negyvennégy ász volt Karlovic paklijában
Ivo Karlovic beállította Mark Philippousis, két nyert szettig tartó mérkőzésen ütött ászok számának rekordját.
Érdekesen indult a Karlovic – Brands mérkőzés a zágrábi ATP 250-es torna első fordulójában: a hórihorgas horvát mindössze egy pontot veszített adogatóként az első játszmában, de a szettet végül elbukta a rövidítésben. Ezt követően 7:5, 7:6-al sikerült megfordítania a mérkőzést, ami nem csak emiatt marad számára emlékezetes. Karlovic a találkozó során 44 ászt ütött, mellyel beállította Mark Philippousis 1995-ös rekordját, melyet Byron Black felett aratott 6:7, 6:2, 6:4-es győzelmével ért el Kuala Lumpurban.
Karlovic korábbi legjobbja 38 ász volt, amit 2007-ben Bázelben hozott össze Berdych ellen. Három nyert szettig tartó mérkőzéseken is kiemelkedően teljesített, a 2009-es Roland Garros során 55-öt vágott be Hewitt ellen, majd ugyanabban az esztendőben a Davis Kupában 78-at Stepanek ellen, egy döntő szett 16:14-re eldőlő találkozón. Az ATP touron nyolc olyan meccset is játszott, ahol 40 vagy annál több ászt ütött (a Davis Kupa nem tartozik ide), ebben a tekintetben ő a legjobb a mezőnyben.
1991 óta négy játékosnak sikerült 40 vagy több ászt ütnie két nyert szettig tartó mérkőzésen:
Verseny | Játékos | Eredmény-Ellenfél, forduló | Ászok száma |
---|---|---|---|
2014 Zagreb | Ivo Karlovic | gy. Daniel Brands 67 75 76, 1R | 44 |
1995 Kuala Lumpur | Mark Philippoussis | gy. Byron Black 67 62 64, 2R | 44 |
2007 Lyon | Mardy Fish | v. Olivier Rochus 67 76 76, 2R | 43 |
1997 Zagreb | Goran Ivanisevic | gy. Magnus Norman 76 67 75, 1R | 40 |
Forrás: atpworldtour.com