WTA beharangozó: Doha

A Fed Kupa küzdelmek után a nők ismét egy WTA eseményen mérhetik össze tudásukat. A következő állomás Doha lesz, ahol 2008 és 2010 között az év végi világbajnokságot  rendezték.

A tavalyi torna két döntőse kihagyja a 2014-es küzdelmeket Forrás: wtatennis.com

A tavalyi torna két döntőse kihagyja a 2014-es küzdelmeket
Forrás: wtatennis.com

Nem indult jól a rendezvény a szervezők és a szponzorok számára, ugyanis már a hét elején kiderült, hogy a kétszeres címvédő Azarenka visszalépett a tornától lábsérülésre hivatkozva, majd később tavalyi döntőbeli ellenfele, Serena Williams is kijelentette, hogy nem lesz ott Dohában hátsérülés miatt. A világranglista első két helyezettjének visszalépése mellett Lisicki sem tudja vállalni a szereplést.

Azarenka második világranglistás helyezéséről nyugodtan beszélhetünk múltidőben, Premier 5 kategóriájú torna lévén ugyanis 900 pontot veszít a visszalépésével, míg a tőle mindössze 11 ponttal lemaradó harmadik Li-nek nincsenek megvédendő pontjai. Mivel Li első kiemeltként erőnyerő, és alanyi jogon jut be a második fordulóba, biztossá vált, hogy megelőzi Azarenkát a világranglistán.

Li első ellenfele majd a Schiavone – Rybarikova párharc győztese lesz, majd a papírforma szerint Stephens (14) következhet, akivel még sosem találkozott pályafutása során. A negyeddöntőben Ivanovic vagy Kerber lehet az ellenfél, míg a négy között Jankovic vagy Kvitova ellen harcolhatja ki a döntőbe jutást. Kvitova az Australian Openen meglepő első fordulós vereséget szenvedett, majd azt követően vissza kellett mondania a párizsi szereplést vírusfertőzés miatt, így bizonytalan, hogy milyen formában érkezik Qatarba. Első ellenfele majd valószínűleg Venus Williams lesz, aki mostanában már távolról sem jelent akkora veszélyt, mint régen, de ha jó napot fog ki könnyen borsot törhet Kvitova orra alá.

Forrás: olympic.qa

Forrás: olympic.qa

A verseny második kiemeltje Agnieszka Radwanska lesz, aki számára megint jó esély kínálkozott élete első Grand Slam trófeájának megnyerésére, de elbukott az Australian Open elődöntőjében. Azóta nem játszott, Dohában pedig első ellenfele a román Cirstea lehet. Cirstea legutóbb Budapesten szerepelt a Fed Kupa Euro/Afrikai zónájának küzdelmei során, és többek között a mienk ellen is játszott. Románia kiharcolta a rájátszást és az ukránokkal mérkőzik vasárnap, ennek ellenére valószínűleg nem okoz majd gondot Cirsteának a dohai első forduló, mivel selejtezős ellenféllel találkozik majd. Az alsó ágon Radwanska – Wozniacki és Errani – Halep negyeddöntőket rendezhetnek, feltéve ha érvényesül a papírforma.

Érdemes lesz odafigyelni a fiatal Bouchard játékára, aki Radwanskához hasonlóan elődöntőt játszhatott az Australian Openen. Bouchard a 15. kiemelést kapta és első ellenfele az extravagáns Mattek-Sands lesz, továbbjutása esetén pedig a legjobb 16 között a negyedik kiemelt Erranival játszhat egy érdekesnek ígérkező mérkőzést.

Már az első fordulóban is lesznek izgalmas párharcok, ilyen például az Ivanovic – Hantuchova, a Flipkens – Safarova vagy a Suarez-Navarro – Pavlyuchenkova találkozó. Bár Pavlyuchenkova nem kiemeltként szerepel, úgy érkezett Dohába, hogy Párizsban Sharapova majd pedig Errani legyőzésével el tudta ragadni a tornagyőzelmet.

A teljes dohai főtábla

A kiemelt kép forrása: qatarchronicle.com