Nishikori címet védett Memphisben

Kei Nishikori ismét a csúcsra ért Memphisben, miután a döntőben 6:4, 7:6 arányban megverte Ivo Karlovicot.

A címvédő Nishikori Forrás: atpworldtour.com

A címvédő Nishikori
Forrás: atpworldtour.com

Nishikori másodszor is meg tudta nyerni a memphisi tornát úgy, hogy összesen csak egy játszmát veszített és Tommy Haas 2007-es duplázása óta ő lett az első címvédője a U.S. National Indoor Tennis Championship névre hallgató versenynek.  A japán teniszező pályafutása hatodik ATP döntőjében a negyedik tornagyőzelmét szerezte, és mióta Michael Chang az edzője, 11-2-es mérleggel büszkélkedhet.

Nishikori remekül ellenállt Karlovic bődületes szerváinak, melyeknek köszönhetően a horvát 42 szervajátékot tudott nyerni a döntőbe vezető útja során. Az első kiemelt hamar breakelőnybe került, a harmadik játékban sikerült elvennie ellenfele adogatójátékát és Karlovic húsz ásza ellenére 90 perc leforgása alatt megnyerte a mérkőzést. Nishikorinak két breaklabdával kellett szembenéznie a meccsen, de ezeket sikeresen hárította, a második játszma rövidítésében pedig egyetlen pontot sem veszített. A második szettben is arra törekedett, hogy breakelőnyhöz jusson, de Karlovic mind a hét lehetőségét visszaverte, a tie-breakben viszont  ellenállhatatlanul teniszezett és az első meccslabdáját ki tudta használni egy hosszúra ütött Karlovic returnt követően.

Nishikori először tudta legyőzni Karlovicot az ATP touron, korábban 2012-ben a Davis Kupában és tavaly Delray Beachen sem tudott játszmát nyerni a horvát ellen. Karlovic kilencedik ATP döntőjét játszotta és hatodik tornagyőzelmét szerezhette volna meg, legutóbb tavaly Bogotában emelhette magasba a trófeát.

A győztesnek 103 100$ és 250 ranglistapont járt, mellyel a japán ismét a top15-be kerül majd a holnapi ranglistafrissítés alkalmával. Karlovic jutalma 54 300$ és 150 ranglistapont volt, ezzel 24 helyet előrelépve az 56. lesz a világranglistán – két év óta először áll majd ilyen előkelő helyen.

Végeredmény:

Nishikori – Karlovic – 6:4, 7:6

A kiemelt kép forrása: foxnews.com