Federer könnyed győzelemmel kezdett Dubaiban

A Dubai Duty Free Tennis Championships első játéknapján a legmagasabban rangsorolt pályára lépő játékos a negyedik kiemelt Federer volt, aki két sima játszmában, 6-1, 6-4-re legyőzte a német Benjamin Beckert.

Federer egy esetleges tornagyőzelem esetén hatodszor ülhetne fel Dubai trónjára Forrás: atpworldtour.com

Federer egy esetleges tornagyőzelem esetén hatodszor ülhetne fel Dubai trónjára
Forrás: atpworldtour.com

Federer pályafutása során már öt alkalommal nyert tornát Dubaiban, Becker ellen aratott győzelmével pedig 38-5-re módosította a tornán mutatott mérlegét. Az alig több, mint egy órán keresztül tartó mérkőzésen Federer három alkalommal is elvette ellenfele adogatását, saját szervái mögött pedig 76%-ban szerzett pontot, így egyáltalán nem meglepő az eredmény. Federer a közönség szórakoztatásáról is gondoskodott, a második játszma folyamán egy Becker átemelést utolérve háttal ellenfelének a két lába között ütött egy visszaemelést, ami pályára esett és Berrer kiszorított helyzetből végül elveszítette a pontot.

A nyolcadik kiemelt Tursunov Federerhez hasonlóan magabiztosan kezdett, 7-5, 6-1 arányban búcsúztatta a selejtezős Lackot. Tursunov azt követően, hogy Sydney-ben kikapott Del Potrótól az elődöntőben, három tornán mindössze egy mérkőzést tudott nyerni, Dubaiban azonban úgy tűnik, kezd visszatalálni a helyes útra. Andreas Seppi szetthátrányból fordítva győzte le a német Mayert egy olyan mérkőzésen, ahol finoman szólva sem adogattak jól a felek: Seppi 17-ből öt, Mayer pedig kilencből három breaklehetőséget értékesített. A végeredmény 4-6, 6-1, 7-5 lett az olasz javára, aki mindössze szezonbeli második győztes meccsén van túl.

A játéknap nyitómérkőzésén Bautista-Agut 66 perc alatt 6-1, 6-3-ra intézte el a román Ungurt és minden valószínűség szerint Novak Djokovic ellen lép majd pályára a második fordulóban. Djokovic az akklimatizáció elősegítése érdekében párosban is szerepelt a tornán Carlos Gomez-Herrera oldalán, azonban már az első fordulóban kiestek a Bednarek/Dlouhy duó ellen (7-5, 1-6, 10-5).  A második kiemelt Del Potro is belekóstolt a páros teniszbe, Radek Stepanekkel karöltve 6-3, 7-5-re intézték el a Dodig és Youzhny alkotta kettőst.

Eredmények:

Bautista-Agut – Ungur – 6-1, 6-3

Tursunov – Lacko – 7-5, 6-1

Seppi – Mayer – 4-6, 6-1, 7-5

Federer – Becker – 6-1, 6-4

Kohlschreiber – De Bakker – 6-3, 6-3

Páros:

Bednarek/Dlouhy – Djokovic/Gomez-Herrera – 7-5, 1-6, 10-5

Del Potro/Stepanek – Dodig/Youzhny – 6-3, 7-5

Bopanna/Qureshi – Davydenko/Hanescu – 6-1, 5-7, 10-8

A kiemelt kép forrása: atpworldtour.com