Radwanska megszerezte idei huszadik győzelmét
Agnieszka Radwanska legyőzte Francesca Schiavonét a BNP Paribas Katowice Open névre hallgató versenyen, ezzel a negyedik játékos lett, aki megszerezte idei huszadik mérkőzésgyőzelmét.
Schiavone jelenleg a top40-en kívül tartózkodik, de azért még ma is meg tudja nehezíteni az élmenők dolgát. Bár korábbi négy összecsapásukat rendre Radwanska nyerte, Schiavone stílusával általában meggyűlt a lengyel teniszező baja.
A Katowicében zajló torna második fordulójában sem tűnt teljesen esélytelennek Schiavone, már csak azért sem, mivel az első játszmában 4-2-es előnyre tudott szert tenni. A hazai környezetben teniszező Radwanska azonban magasabb sebességi fokozatra kapcsolt: zsinórban nyolc játékot nyerve behúzta az első játszmát és a másodikban is breakelőnnyel vezetett. Schiavone ezután nyerni tudott két gémet, de Radwanska még egyszer elvette az adogatását és egy óra 44 perc alatt kialakította a 6-4, 6-3-as végeredményt.
Győzelmének köszönhetően Agnieszka Radwanska lett a negyedik olyan játékos a hölgyek mezőnyében, akinek sikerült húsz mérkőzésgyőzelmet felhalmoznia a szezonban – az Australian Open győztes Na Li és Dominika Cibulkova mellett ez Klara Koukalovának sikerült. Felmerülhet a kérdés a kedves olvasóban, hogy ki lehet az ismeretlen, utolsóként említett hölgy, és miért nem hallott még eddig róla? Nos, a válasz egyszerű: Klara Zakopalováról van szó, aki nemrégiben vált el férjétől és visszavette leánykori nevét.
A játéknap másik három mérkőzésén is papírforma eredmények születtek, egyedül a negyedik kiemelt Cornet játszott döntő szettbe torkolló meccset a szlovák Kucova ellen.
Eredmények:
Cornet (4) – Kucova – 6-3, 4-6, 6-3
Radwanska (1) – Schiavone – 6-4, 6-3
Meusburger (6) – Lucic-Baroni – 6-2, 6-3
Rybarikova (7) – Soler-Espinosa – 6-2, 6-0
A kiemelt kép forrása: livetennis.com