Katowice: Radwanska kiesett a négy között, Cornet és Giorgi jutott a döntőbe
Hiába volt szettelőnyben az első kiemelt Radwanska a Cornet ellen vívott elődöntős mérkőzésén, a francia játékos a hazai szurkolók legnagyobb bánatára meg tudta fordítani a találkozót. Az ifjú olasz Giorgi két játszmában búcsúztatta Suarez Navarrot.
Az előző három találkozójuk alkalmával Radwanska egyetlen játszmát sem engedélyezett ellenfelének, és a mai meccsen is úgy tűnt, simán fog továbbjutni a lengyel lány – az első játszmát úgy nyerte meg 6-0-ra, hogy Cornet-nak egyetlen gémlabdája sem volt. A rendkívüli fölény talán túlságosan is megnyugtatta Radwanskát, mivel a második játszma Cornet sikerével zárult. A döntő szettben úgy tűnt, visszatérnek a dolgok a rendes kerékvágásba. Radwanska 3-0-ás előnyre tett szert és pontja volt a 4-0-ás vezetéshez is, a negyedik kiemelt Cornet azonban egy percig sem adta fel és az utolsó hét játékból hatot megnyerve a mérkőzés is az ő javára dőlt el – 0-6, 6-2, 6-4.
Cornet az idei Dubai tornát megelőzően 17 alkalomból egyszer sem tudott nyerni top4-es játékos ellen, az emírségekben azonban legyőzte a világelső Serena Williamst. Katowicében újabb top4-es skalpot zsebelt be Radwanska legyőzésével, ami ezúttal is a döntőbe jutást jelenti számára. Cornet három International kategóriájú tornagyőzelemmel rendelkezik eddig, melyek mellé négy elveszített döntő párosul.
A francia teniszező ellenfele Camila Giorgi lesz, aki meglepetésre legyőzte a harmadik kiemelt Suarez Navarrot. Az első játszmában egyetlen break, de még breaklabda sem volt, ami elég szokatlan női mérkőzésen. A rövidítést a fiatal olasz nyerte és a második játékban is neki sikerült elvennie ellenfele adogatását, így 3-1-es vezetésre tett szert. Ezt követően mindketten hozták az adogatójátékaikat, a végeredmény ezáltal 7-6, 6-4 lett. Giorgi még csak negyeddöntőbe sem jutott még pályafutása során WTA tornán, Katowicében viszont rögtön döntőt játszhat. Cornet és Giorgi eddig egy alkalommal játszott egymás ellen, az idei Australian Openen Cornet nagy visszatérést produkálva, a döntő szettben 4-0-es hátrányból visszakapaszkodva nyerte meg a meccset.
Eredmények:
Cornet (4) – Radwanska (1) – 0-6, 6-2, 6-4
Giorgi – Suarez Navarro (3) – 7-6, 6-4
A kiemelt kép forrása: bnpparibaskatowiceopen.com