Raonic nyerte a kanadai házi döntőt Washingtonban
Kanadai uralom alá került az Amerikai Egyesült Államok fővárosa, legalábbis egy napra. Washingtonban a finálét Milos Raonic és Vasek Pospisil vívta, amiből az esélyesebb wimbledoni elődöntős került ki győztesként.
A bombaszervák nagy mestere esélyeshez méltóan szett veszteség nélkül jutott el a döntőig, amit a hazai közönség többször is bánhatott, mivel Raonic három amerikait is elbúcsúztatott a fináléig vezető úton. Pospisil-t előzetesen egyáltalán nem mondhattuk, hogy a végjátékra esélyes lehet, azonban nem kis bravúrt végrehajtva megálljt parancsolt Tomas Berdych-nek és Richard Gasquet-nek is. A házi döntőn Raonic hatodik, még honfitársa élete első ATP tornagyőzelméért küzdött meg.
Bár a világranglistán hátrébb lévő kanadai ezen a héten kiváló teljesítményt nyújtott, a döntőben ezúttal fejet kellett hajtania Raonic előtt. A torna második kiemeltjének bombaformáját ez a torna is jelzi, mivel a döntőig nem bukott szettet, ráadásul több rövidítést is megnyert, ami remek mentális erejét jelzi a podgoricai születésű teniszezőnek. A 23 éves játékos végig a kezében tartotta a döntőt, ahol helyenként fantasztikus megoldásokat láthattunk tőle. Ezt a mérkőzéslabdánál is megfigyelhettük, ahol Pospisil előkészítésére Raonic egy parádés fonák elütéssel válaszolt. A mérkőzés eredménye 6/1 6/4 lett, ami tökéletesen mutatta a fiatalabb kanadai döntőben mutatott játékát.
Ivan Ljubicic tanítványa tehát először lett Washington bajnoka, amivel hatodik egyéni ATP tornagyőzelmét szerezte meg. A kanadai duó ezen a héten hazai közönség előtt folytatja majd a szereplést, mivel Toronto következik számukra.
A döntő eredménye:
Milos Raonic(2)-Vasek Pospisil(13) 6/1 6/4
Kiemelt kép forrása: newslocker.com