Rafael Nadal kihagyja a US Opent!
Nem gyógyult meg az a jobb csukló, így nem indul a címvédő idén Flushing Meadows-ban.
A hírközlések szerint még július 29-én szenvedett csuklósérülést Rafael Nadal, ami egyből automatizálta a torontói, és később a cincinnati tornától való visszalépést. Nagy aggodalomra azonban nem volt oka a mallorcai rajongóinak, hiszen két nappal a sérülés beállta után, már egyből edzésbe állt Toni nagybácsi tanítványa. Azonban a reményt, afelől, hogy majd másfél hónap kihagyás újra láthatjuk majd játszani a Salakkirályt, maga Nadal oszlatta el, miután közösségi fiókjain jelentette be a sajnálatos hírt:
“Sajnálattal jelentem be, hogy nem fogok tudni játszani az idei US Openen, ahol a legutóbbi három szereplésem mindegyikén (minimum) döntőztem. Biztos vagyok benne, hogy megértitek, hogy számomra ez egy nehéz pillanat, mivel szeretem ezt a tornát. Nagyszerű emlékeket őrzök róla a rajongók, az éjszakai meccsek és sok más dolgok miatt is…Most túl sok mindent nem tehetek, mint hogy elfogadjam a szituációt, mint oly sok, hasonló esetben. Keményen fogok dolgozni, hogy ismét készen legyek arra, hogy újra a legmagasabb szinten tudjak játszani. Ha ezt sikerül, visszatérek.”
A korábbi világelső számára így ez az év igencsak felemás. Egy önmagához képest gyenge felkészülés ellenére is megnyerte ismét a Roland Garrost, plusz hét eddigi tornadöntőjéből négyet megnyert, azonban a Nick Kyrgiostól elszenvedett wimbledoni veresége óta sehol sem lépett pályára. A US Open Series teljes kihagyásával pedig az augusztus tizenegyedike, és szeptember nyolcadika közti időszakban összesen 4000 ranglistaponttól fog elesni, ami azt jelenti, hogy jelenlegi második helye is veszélybe kerülhet az év utolsó Grand Slam-tornája után.
Nadal visszalépésével úgy nem fogja tudni megvédeni a címét egy GS-en, hogy azon nem indul el. Utoljára ilyen eset 2009-ben fordult elő, érdekesség, hogy akkor is Nadallal történt ez, miután Wimbledontól lépett vissza pár nappal egyetlen Garros-veresége után.
A kiemelt kép forrása: timesofoman.com