Sharapova nyerte a pekingi China Opent
Az idei év Roland Garros, és Wimbledon győztese közül a Párizsban győztes Maria Sharapova győzelmével zárult az 5,4 millió dollár összdíjazású China Open.
Nyolcadik összecsapását játszotta a pekingi China Open döntőjében Maria Sharapova és Petra Kvitova. A két hölgy eddigi mérkőzéseinek nagy részét az orosz szépség nyerte (5-2), köztük az utolsó négy összecsapást, és a tornán mutatott játéka alapján is ő számított a meccs favoritjának. A pekingi trófea mellett a mérkőzés tétje a világranglista második helye is volt, a győztes hétfőtől átveszi Simona Halep helyét a legfrissebb WTA-világranglistán.
A mérkőzést a cseh játékos kezdte jobban, az első játékban elvette ellenfele adogatását, de az előny rövid ideig tartott, 2-3-nál Sharapova egyenlíteni tudott. 5-4-nél ismét Kvitova hibázott, a szettben maradásért adogatott, de nem tudta hozni a játékot, így az első szett a negyedik helyen kiemelt orosz játékosé lett. A második játszmában folytatódott a magas színvonalú adok-kapok, a két hölgy igen látványos mérkőzésen szórakoztatta a kilátogató közönséget, és ebben a nagy ütésváltásban a harmadikként rangsorolt cseh hölgy tizenöt nyerőt ütve 6-2-re nyerte a második szettet. A harmadik felvonásban Sharapova kezdett jobban, 3-0-ás előnyre tett szert, és ez elég is volt a győzelemhez. Az orosz játékos 6-3-ra hozta a döntő szettet, és hétfőtől a világranglista második helyén várja a folytatást.
Sharapova ezzel idei negyedik tornagyőzelmét aratta, amivel behozta elődöntőbeli ellenfelét, a szerb Ana Ivanovic-ot. Őket csak a világelső Serena Williams előzi meg hat trófeával.
M. Sharapova (orosz, 4.) – P. Kvitova (cseh, 3.) 6-4 2-6 6-3