Bouchard is visszalépett, kialakultak az elődöntők Linzben
Ezen a héten a WTA Touron három torna zajlik világszerte, mind International kategóriába sorolt. A Tianjin Open Kínában, a HP Japan Women’s Open Tennis Oszaka városában, egy pedig Európában, Ausztriában, Linzben.
A női mezőny rangos szezonzáró tornájáig ezen kívül már csak egy hét van hátra, a kvalifikáció tekintetében viszont már tét nélkül zajlanak a versenyek, hiszen a 2014-es évben legjobban teljesítő nyolc hölgy személye már tisztázottá vált az előző héten a kínai Premier Mandatory tornán. A pontszerzési lehetőségek viszont ilyenkor még majdnem mindenkinek jól jönnek, hiszen akár egy kis torna megnyerésével is javíthat valaki a ranglistahelyezésén, különösen, hogy a top játékosok ebben a két hétben már gondolatban Singapore-ban járnak. Talán ez is lehet az oka annak, hogy a Linzben tornát megkezdő két topjátékos, történetesen az első és a második kiemelt is visszalépett a versenytől.
Először Ana Ivanovic lépett vissza csípőproblémák miatt a második körben, majd pedig a csütörtöki nap folyamán Genie Bouchard mondott nemet egy esetleges negyeddöntőbe jutásra lábsérülés miatt. Első körös mérkőzésén is erős kötésben játszott, de reggelre a fájdalom rosszabb lett, így inkább pihen a WTA Finals-ra, nehogy ott okozzon majd neki problémákat.
Azzal, hogy ők ketten sincsenek már versenyben, a nyolcból az egyetlen bent maradt kiemelt az idén egyesben és ikertestvérével párosban is fejlődés tekintetében jó évet maga mögött tudható, jelenleg a világranglista 28. helyén álló 22 éves cseh hölgy, Karolína Plisková. Ő párosban testévével címvédő volt a tornán, de az első mérkőzésen búcsúztak, egyesben viszont eddig magabiztosan menetel, az első körben a belga Kirsten Flipkens ellen két sima szettben jutott tovább, majd Mona Barthel következett az előzőhöz hasonló, 6:4, 6:2 eredménnyel. A negyeddöntőben egy kvalifikációból érkező amerikai, Madison Brengle lesz az ellenfele, aki bár a főtábláért még szoros meccseket játszott, első körös ellenfele szett és breakhátrányban feladni kényszerült ellene a mérkőzést, majd pedig Ana Ivanovic visszalépésével gyorsan a legjobb nyolc közt találta magát.
Az alsó ág tetején a svájci Stefanie Vögele három szettben jutott tovább Anna Schmiedlová ellen, így játszhat a kvalifikációból érkező Anna-Lena Friedsam ellen, aki szintén egy szlovák hölgyet, Jana Cepelovát ejtett ki egy magabiztos 6:0, 6:4-es eredménnyel.
A felső ágon Genie Bouchard visszalépésével Tsvetana Pironková jutott negyeddöntőbe, ellenfele pedig Karin Knapp lesz majd. Szintén negyeddöntős a 22 éves olasz tehetség, jelenleg 43. helyezett Camila Giorgi, aki az első és második körös mérkőzéseit is fölényesen nyerte, először a negyedik kiemelt Andrea Petkovic-ot búcsúztatva 6:1, 6:2 eredménnyel, majd a Tunéziából érkező Ons Jabeur kényszerült elhagyni a linzi tornát a 6:3, 6:2 végeredmény után. Giorgi ellenfele a ranglista 75. helyén álló ausztrál Marina Erakovic lesz, aki Klára Koukalová ellen meglehetősen egyoldalú 6:0, 6:2 eredményű mérkőzésben jutott tovább kipihenve ezzel, hogy az első körben három szettre kényszerült és energiát hagyva a páros versenyre, ahol a spanyol Annabel Medina Garrigues oldalán második kiemeltként elődöntős.
Kialakultak tehát a negyeddöntők az ausztriai női tornán, ahol most a közvetlen élmezőnytől már kicsit leszakadó, többségében top 30-on kívüli játékosok javíthatnak a helyezésükön és persze valaki egy tornagyőzelemmel is gazdagodhat vasárnaptól. A számok és akár ez idei fejlődést tekintve erre Karolína Plisková lehet a legesélyesebb, de a női mezőnyben, különösen az éltől kicsit leszakadva ezt még a negyeddöntőben is nehéz megjósolni. Ami viszont biztos, hogy még ha eredményekre nehéz is tippelni ezekben a párosításokban, számíthatunk majd néhány szoros és fordulatos mérkőzésre.
Kiemelt kép forrása: gettyimages.com
A cikket legújabb tagunk Keszler Ádám készítette.