Marin Cilic nyert Moszkvában

A múlt hét harmadik tornája is befejeződött tegnap délután. A fináléban Marin Cilic két játszmában legyőzte Roberto Bautista Agutot.

A fináléig érdekes módon a spanyol jutott el játszmaveszteség nélkül, a friss US Open bajnok kétszer is döntő szettes küzdelemre kényszerült. Cilic az amerikai Grand Slam torna óta nem játszott jól, azonban most idei negyedik tornagyőzelméért küzdött, Bautista Agut pedig, aki remek évet tudhat maga mögött, már harmadik diadalát szerette volna aratni 2014-ben. A két játékos még nem játszott egymás ellen.

cilic15

Cilic magabiztosan verte a döntőben Bautista Agutot
Kép forrása: sg.sports.yahoo.com

A mérkőzés első pár játékában fantasztikus labdameneteket láthatott a közönség, ahol hol az egyik, hol a másik jött ki belőle győztesen. Ahogy Stockholmban, a mérkőzés első breakje itt is, 3-3-nál, abban a bizonyos hetedik játékban érkezett meg először. Cilic elvette ellenfele szerváját és könnyedén 6/4-gyel lezárta a szettet. A második játszmában ismét egy elképesztő labdamenet, és egy mesébe illő ejtés után pedig már nagyon közel került a végső győzelemhez a horvát. Bautista Agut hiába játszott remekül az egész múlt hét folyamán, ezúttal nem tudta megszorítani Cilic-et, aki a breaket követően nem bukta el a szerváját, és egy újabb 6/4-gyel megnyerte a Kremlin Cup-ot.

A moszkvai torna tehát Marin Cilic győzelmével zárult. Goran Ivanisevic tanítványának ez volt a tizenharmadik tornagyőzelme pályafutása során.

A döntő eredménye:

Marin Cilic(2)-Roberto Bautista Agut(5) 6/4 6/4

Kiemelt kép forrása: channelnewsasia.com

A hozzászólások le vannak zárva.