Roger Federer hatodszor is Basel bajnoka, és akár még világelső is lehet
Roger Federer továbbra is jó formában játszik. A svájci játékos a US Open elődöntője óta veretlen, és két tornagyőzelemmel is gazdagabb lett, ha pedig ez nem lenne elég, tovább növelte esélyét az év végi világelsőségre is azzal, hogy tegnap Baselben tizenegyedik döntőjében hatodszor is bajnok lett, megszerezte idei ötödik, összességében pedig nyolcvankettedik tornagyőzelmét.
A 2014-es Swiss Indoors ATP 500 torna döntőjét idén Roger Federer és David Goffin játszották. Eddig egyszer találkoztak a teniszpályán, a 2012-es Roland Garros negyedik körében, ahol Goffin bemutatkozásként elvette az első szettet példaképétől. A mérkőzést végül Federer nyerte négy szettben, de a 23 éves belga játékos ennek ellenére is boldog volt a meccset követő interjún és elmondta, Roger Federer a példaképe, gyermekkorában pedig őt ábrázoló poszterekkel volt tele a szobája fala.
Tegnap újra találkoztak az ATP Tour-on, de most már azután, hogy Goffin igen komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt hónapokban. Tavaly csuklósérülés hátráltatta, idén év közepére helyrejött, majd Andy Murray-től kapott ki Wimbledon első körében, ami után valószínűleg valami átkapcsolt benne, elkezdte sorozatban nyerni a mérkőzéseket, több tornán is megállíthatatlan volt, de nem csak Challenger Tour, hanem már két ATP 250 tornagyőzelmet is szerzett nyár óta. Tegnap pedig ott állt élete első ATP 500 tornájának döntőjében úgy, hogy vele szemben a világranglista második helyezettje állt. Valószínűleg tudta, hogy nem lesz egyszerű feladata.
A mérkőzés nem volt szoros
A hazai pályán játszó svájci teniszlegendának mindössze 53 perc kellett, hogy az első szervától a kézfogásig jussanak, mindezt 6:2, 6:2 eredménnyel. Míg sajátját négy alkalommal is elveszítette, a belga fiúnak esélye sem volt, hogy elvegye ellenfele adogatását, mivel nemhogy breaklabdához nem jutott a mérkőzésen, de Federer adogatásai során összesen öt pontot veszített, ami egy tornadöntőben nagyon kiemelkedő mutató főleg úgy, hogy második szerva mögött is 93%-os volt a hatékonysága.
David Goffin idei fejlődése mindenképpen említésre méltó, a tornagyőzelmek ranglistás helyezésének is jót tettek, eddigi legjobbját érte el a ma reggel kiadott ranglistán, már 22. helyezett.
Érdemes megnézni egy rövid összefoglalót a mérkőzésről, melyben mindkettőjük legjobb pillanatai láthatóak.
https://www.youtube.com/watch?v=h4M274O_IiE
Roger Federer közelít az év végi világelsőséghez
Federer fedettpályás eredményei magukért beszélnek, karrierje során már 245 győzelmet aratott, és mindössze 60 alkalommal veszített mérkőzést. Ezt a mutatót év végéig még tovább javíthatja, és ez a világelsőséget is jelentheti neki. Történt ugyanis, hogy ezzel az 500 ponttal a hátránya Novak Djokovic mögött mindössze 490 pont az idei eredményeket tekintve, ami úgy nem sok, hogy hátravan még egy Masters 1000 torna, az ATP World Tour Finals maximum 1500 pontért, és Federernek még a Davis-kupa döntő is akár 150 pontért.
A két játékos már Párizsra hangolódik, a torna ma kezdetét vette az első körös mérkőzésekkel, de mindketten csak a második körben játszanak először. A világelsőség tehát még nem lejátszott dolog, ehhez viszont Federernek azt a triplát kellene teljesítenie amit a 2011-es év végén a Basel-Paris Masters-World Tour Finals volt, vagy akár már az is elég lehet, ha Djokovic ezeket nem nyeri meg, ő pedig legalább az egyiket igen, a másikon pedig döntőbe vagy elődöntőbe jut. Persze kevés az esélye annak, hogy egy ilyen formában lévő Roger Federer ezzel a hozzáállással játszana, mert ahogy szülővárosába is, Párizsba, Londonba és a franciák elleni Davis-kupa döntőbe is győzni indul, mert 33 évesen őt már csak a nagy győzelmek és a trófeák hozzák lázba.
Apró érdekesség még, hogy a svájci legenda eddig 989 mérkőzést nyert, ami azt jelenti, hogy általa elképzelt évzárással a Davis Kupa döntőjében átlépheti az ezres mérföldkövet is.
Kiemelt kép forrása: Roger Federer Facebook oldala