Djokovic és Berdych is nyolcaddöntős már Párizsban

2014. október 29.
by Airon

Párizsban nem csak az őszt járt, hanem néhány igen erős játéktudással rendelkező teniszező is. Hétfőn megkezdődött az év utolsó ATP 1000-es mesterversenye.

1. forduló:

robredo4

Robredo ezúttal egy óriási csatából győztesként került ki
Kép forrása: nwesmobile.in

A nyitókör máris hozott egy izgalmakkal teli mérkőzést Tommy Robredo és Vasek Pospisil között. A spanyol ugyan múlt hét vasárnap egy óriási mérkőzésen verességet szenvedett Andy Murraytől, a fáradtság jeleit azonban egyáltalán nem lehetett rajta tapasztalni. Pedig Robredo ismét igen nehéz mérkőzésbe bonyolódott, 1-1 nyert szett után a továbbjutás kérdését a döntő játszmában rövidítés döntötte el. Ezt végül a 34 éves játékos behúzta és továbbjutott a második fordulóba, ahol majd az idei US Open döntős Kei Nishikori lesz az ellenfele.

monfils5

Monfils magabiztosan győzte le Sousát
Kép forrása: gettyimages.co.uk

Természetesen a hazai közönségnek is akadt bőven játékos, akinek szorítani tudott a helyszínen. Lehetett is okuk az örömre, mivel Richard Gasquet, Gael Monfils, Julien Benneteau, Jeremy Chardy és Adrian Mannarino is sikerrel vette az első körös akadályt. Tegyük hozzá az utolsó kettő egy másik franciát búcsúztatott az első körben. A hazai teniszezők közül még a párosban Roland Garrost nyerő Edouard Roger-Vasselin nem élte túl az első kört, őt Philipp Kohlschreiber ejtette ki.

Az első forduló eredményei:

Philipp Kohlschreiber-Edoaurd Roger-Vasselin 6/3 6/1

Gael Monfils-Joao Sousa 6/1 6/4

Pablo Cuevas-Leonardo Mayer 7/6(3) 1/0-nál Mayer feladta

Julien Benneteau-Yen-Hsun Lu 6/3 6/4

David Goffin-Lukas Rosol 6/4 6/3

Fernando Verdasco-Donald Young 4/6 6/1 6/3

Jurgen Melzer-Guillermo Garcia-Lopez 6/4 6/1

Tommy Robredo-Vasek Pospisil 6/3 4/6 7/6(5)

Adrian Mannarino-Pierre Hugues-Herbert 7/6(3) 6/3

Sam Querrey-Jerzy Janowicz 6/7(5) 6/2 6/4

Santiago Giraldo-Mikhail Youzhny 6/2 6/4

Dominic Thiem-Alexandr Dolgopolov 6/2 4/6 6/0

Jack Sock-Pablo Andujar 6/1 6/1

Richard Gasquet-Denis Istomin 6/7(4) 6/2 4/0-nál Istomin feladta

Lucas Pouille-Ivo Karlovic 6/1 6/4

Jeremy Chardy-Kenny De Schepper 7/6(5) 7/6(4)

2. forduló:

djokovic12

Djokovicnak nem okozott gondot Kohlschreiber legyőzése
Kép forrása: rediff.com

A legjobb 32 között már a jelenlegi világelső is pályára lépett. Novak Djokovic friss apukaként a német Philipp Kohlschreiber-el csapott össze. A mérkőzés hosszú labdamenetek jellemezték, ezekből viszont rendszeresen a szerb jött ki győztesként. Djokovic összességében magabiztos tenisszel jutott tovább, mind a két játszmában korán került break előnybe, amit végig izgalmak nélkül tartani tudott. A 27 éves játékos 6/3 6/4-re győzött és várhatja a Gael Monfils-John Isner találkozó nyertesét.

TENNIS-ATP-FRA

Berdych közelít a világbajnokság részvételének kiharcolásához
Kép forrása: gettyimages.com

Tomas Berdychnek most minden győzelem fontos, amíg David Ferrer és Milos Raonic a nyakán van az év végi világbajnokságért folytatott harcban. A cseh fiú jelenleg a nyolcadik helyen áll az ATP Race ranglistáján és mindösszesen 240 pont előnye van a spanyollal, 265 pont fórja pedig a kanadaival szemben. Fontos volt a jó kezdet Berdychnek, azonban ez a vártnál csak sokkal nehezebben ment. Az első szettet könnyedén megnyerte 6/3-ra, a második játszmában viszont a francia Adrian Mannarino rövidítésben a semmiből kiegyenlített. A 2010-es Wimbledoni döntős fejben a záró szakaszra ennek ellenére erősebb tudott maradni és 6/2-vel lezárta a mérkőzést.

A tegnapi napon még két második fordulós mérkőzést rendeztek meg. Fernando Verdasco nem szerzett túl nagy örömet, mivel a Shanghaiban döntőt játszó Gilles Simont búcsúztatta. A másik mérkőzésen Kevin Anderson egy szoros mérkőzésen Santiago Giraldo-t győzte le.

A második forduló eredményei:

Novak Djokovic-Philipp Kohlschreiber 6/3 6/4

Fernando Verdasco-Gilles Simon 6/3 3/6 6/4

Tomas Berdych-Adrian Mannarino 6/3 6/7(3) 6/2

Kevin Anderson-Santiago Giraldo 6/4 7/6(8)

Kiemelt kép forrása: eurosport.yahoo.com

A hozzászólások le vannak zárva.