WTA: Azarenka és Cibulkova is kiesett Brisbane-ben
A tavalyi Australian Open döntős, és a kétszeres Aus Open bajnok is búcsúzott Brisbane-ben.

Ismét sok ponttól esik el Azarenka
Forrás: wtatennis.com
Meglepetésekkel rajtolt az 1 millió dollár összdíjazású Brisbane International WTA tenisztorna, ahol a tavalyi döntős Victoria Azarenka máris csomagolni kényszerült. Az előző év nagy részét lábsérülés miatt kihagyó fehérorosz játékos vesztét a 2014-es év végét kiemelkedően jól záró Karolina Pliskova jelentette. Pedig jol kezdődött a mérkőzés Azarenka számára, aki az első játszmát magabiztosan 6-4 arányban nyerte, majd a második szettben kétszer is mérkőzéslabdához jutott, de nem tudta kihasználni az adódó lehetőségeket, és rövidítésben elvesztette a második felvonást. A tavalyi finalista végül nem csak a második szettet, de a sok hibájának köszönhetően három óra húsz perc alatt a mérkőzést is.
Szintén a kieső sorsára jutott a tavalyi Australian Open döntős Dominika Cibulkova is. A szlovák játékosnak az amerikai Madison Keys jelentette végállomást, míg a hatodik helyen kiemelt Jelena Jankovic-ot a szabadkártyás Alja Tomljanovic küldte haza.