WTA: Maria Sharapova Brisbane bajnoka

Túl vagyunk a 2015-ös WTA Tour első hetén és máris színvonalas meccseket, komoly döntőket láttunk annak ellenére, hogy most még csak kisebb tornákat rendeztek. A hét legrangosabb WTA eseménye az $1.000.000 összdíjazású kemény pályás torna, a Brisbane International volt Ausztráliában, melyen férfi és női versenyt is láthattunk, utóbbi esetben Premier kategóriában.

A kétszeres címvédő Serena Williams idén a Hopman Kupát választotta bemelegítésként, így a torna első kiemeltje a világranglista második helyén álló Maria Sharapova volt. Simona Halep és Petra Kvitová Shenzent választották, Radwanska és Genie Bouchard a Hopman-kupán játszott, így a második kiemelt itt a ranglista hetedik helyén álló Ana Ivanovic lehetett.

Mondhatjuk, hogy idén női fronton összejött az álomdöntő, hiszen az első és a második kiemelt állt egymással szemben a trófeáért kezdődő csatában, Sharapova Svitolinát győzte le az elődöntőben, Ivanovic pedig Lepchenkot. A párosítás azért is volt még pikáns, mert hét évvel ezelőtt a két egykori világelső hölgy Ausztráliában Grand Slam döntőt is játszott már. Mindketten ott folytatták ahol tavaly abbahagyták, jó formában voltak egész héten. Ivanovic egyszer játszott döntőszettes meccset, Sharapova pedig a döntő előtt négy játéknál nem veszített többet egyik mérkőzésén sem. Ma délután viszont nehezebb ellenfele volt, három szettre kényszerült és ismét szetthátrányból kellett fordítania.

Maria Sharapova 34. WTA trófeáját szerezte meg Forrás: tennis.com

Maria Sharapova 34. WTA trófeáját szerezte meg
Forrás: tennis.com

A szoros első felvonásban Ana Ivanovic bizonyult kiegyensúlyozottabbnak, ezúttal a vérnyomása is rendben volt így nyerte meg tiebreakben a szettet 7(7):6(4) eredménnyel. Innentől Sharapova tudott jobban emelni a játéka színvonalán és 6:3-ra nyerte a második szettet, majd ezt a lendületet tartva egy igazán izgalmas végjátékban, sorozatos szervabreakek után ismét 6:3-ra nyerte a döntőszettet, ami már a trófeát jelentette számára, illetve a dicsőség mellett $195.026 pénzdíjat és 470 ranglistapontot. Utóbbinak nagyobb jelentősége van, hiszen ezzel már csak 681 pont a lemaradása régi riválisa Serena Williams mögött, ez pedig azt jelenti, hogy egy erős Australian Open szerepléssel régi-új világelsőt is ünnepelhetünk.

Ez volt Maria Sharapova harmincnegyedik egyéni WTA tornagyőzelme, formáját tekintve pedig biztató jel, hogy bár az elmúlt években salakon volt igazán erős, ezt az évet máris egy keménypályás premier tornagyőzelemmel kezdte.

Kiemelt kép forrása: Reuters

A hozzászólások le vannak zárva.