AusOpen 2015: Nem lesz két Williams az elődöntőben

Kialakultak az elődöntők párosításai az év első Grand Slam tornáján. A már tegnap továbbjutó Sharapova és Makarova mellé ma két amerikai csatlakozott. 

Az alsó ági orosz összecsapás után az volt a játéknap kérdése, hogy vajon a felső ágon amerikai “házi elődöntő” lesz, vagy Cibulkova meglepetést okoz, és kiejti a világelső Serenát. Persze Serena kiesésével is lehetett volna képviselője a Williams családnak. Lássuk mi történt a mai napon.

Nem okozott gondot a továbbjutás az első helyen kiemelt Serena Williams-nek. Serena a tavalyi döntős, és a tornán ismét jó formában játszó Dominika Cibulkova ellen lépett pályára. Az összecsapás esélyese természetesen az amerikai játékos volt, azt viszont kevesen gondolták, hogy Serena átgázol szlovák ellenfelén. Az előző két mérkőzésén szetthátrányból fordító Serenának alig egy órára volt szüksége, hogy a mérkőzés képét hűen tükröző 6-2 6-2-es eredménnyel bejusson a legjobb négy közé. A világelső játékos az egész mérkőzés folyamán uralta a játékot, keveset hibázott, és 15 ásszal keserítette meg Cibulkova életét. Serena ezzel ötödször jutott be az Australian Open elődöntőjébe, ahonnan eddig mindig a tornagyőzelemig vezetett az útja.

S. Williams – D. Cibulkova 6-2 6-2

Forrás: espn.go.com

Forrás: espn.go.com

A nap másik elődöntőjén Venus Williams és egy feltörekvő amerikai, Madison Keys találkozott. Az első szettben Keys kapta el hamarabb a meccs ritmusát, és 6-3-mal be is húzta a játszmát. A második felvonásban Venus összeszedettebben játszott, kevesebbet hibázva 4-1 arányban elhúzott. Keys innen még egyenlíteni tudott, de 4-4 után ismét Williams percei következtek, és 6-4-es második szett után az utolsó játszmában is 3-1-re elhúzott. A mérkőzés azonban még tartogatott egy fordulatot, ami 4-3-as Venus vezetésnél következett be. A rutinosabb amerikainak hiába volt break előnye, Keys három játékot nyerve megfordította a játszmát, és ezzel a mérkőzést is.

M. Keys – V. Williams 6-3 4-6 6-4

Kiemelt kép forrása: bleacherreport.com

A hozzászólások le vannak zárva.