Rio: David Ferrer a Golden Swing királya

Az elmúlt hét legrangosabb tornája az ATP500 besorolású Rio Open volt, ahol Rafa Nadal címvédőként indult, de lendülete a trófeához nem volt elég. Lássuk mi történt Brazíliában a harmincas teniszezők nagy hétvégéjén.

Rafael Nadal Kép forrása: businessinsider.com

Rafael Nadal
Kép forrása: businessinsider.com

Az elődöntők párosításai majdnem teljesen papírforma szerint alakultak, a felső ágon Fognini (4) és Nadal (1) jutottak be, míg az alsó ágon Ferrer (2) és az osztrák Andreas Haider-Maurer, aki a harmadik kiemelt Tommy Robredot ejtette ki a második körben. Ferrer ezt az akadályt a szoros első szett után könnyen vette, 7:5, 6:1 eredménnyel jutott döntőbe, ahol a Nadal-Fognini találkozó győztesét várta.

Fognini nem sok jóra számíthatott a Nadal elleni meccsén még akkor sem, ha az olaszt egy egész jó salakos játékosnak tekinthetjük, bár egy olyan mezőnyben ahol Nadal és Ferrer is ott vannak az ő három tornagyőzelme eltörpül. Ugyanakkor Fognini sokak meglepetésére egyre összeszedettebb, az évet egy páros Grand Slam bajnoki címmel sikerült kezdenie, ami óriási eredmény. Alapvetően nem szokott top10-es játékosokat megverni, Nadal ellen mindössze négy ilyen skalppal lépett pályára.

Fabio Fognini Kép forrása: foxsports.com

Fabio Fognini
Kép forrása: foxsports.com

Mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy Rafa Nadal negyeddöntős mérkőzésén a villámgyors nadrágcsere mellett az sem volt mellékes, hogy mivel aznap mind a négy mérkőzést a centerpályán játszották és így komoly csúszásban kezdtek, az utolsó meccs amin ugye ő is érdekelt volt, éjjel három után ért véget. Ehhez képest másnap este hét órakor az elődöntőre ismét pályára kellett állnia, a rendelkezésre álló idő pedig nyilván kevés a regenerálódáshoz és a pihenéshez.

Ennek ellenére Nadal jól kezdte a meccset, az első szettet fölényesen nyerte. Ezt követően viszont elmondása szerint korábban kezdett el fáradni, mint azt megszokta és ez a második szettbe került, amelyet viszont csúnyán elvesztett. A döntő szettben kiegyenlített volt a küzdelem, de végül Fognini 6:5 állásnál tudott breakelni, mely a meccset jelentette számára és összességében ötödik top10-es és első Nadal elleni győzelmét. A mérkőzéslabdát érdemes megnézni, nem akármilyen ponttal fejeződött be a találkozó.

Eljutottunk tehát egy Ferrer-Fognini döntőhöz, azaz a második és negyedik kiemelt találkozásához. Összességében ez Nadal kiesése ellenére is egy olyan párosítás ami egy ATP500-as versenyen ígéretes döntőnek számít. Ferrer képes az utolsó leheletéig küzdeni, Fognini pedig szinte képtelen egy kis csetepaté nélkül lejönni a pályáról, nem meglepő, hogy most is volt egy kis ütődobálás.

A döntő majdnem másfél óráig tartott, ennek ellenére az eredmény nem tűnik szorosnak 6:2, 6:3 eredménnyel David Ferrer emelhette magasba huszonharmadik egyéni ATP trófeáját, ami ebben a mezőnyben kiemelkedő teljesítmény. Ferrer idén áprilisban lesz 33 éves és a Golden Swing koronázatlan királya lett ezzel a trófeával, ugyanis jelenleg ő rendelkezik a legtöbb tornagyőzelemmel, szám szerint héttel Dél-Amerikában a februári mini salakos szezonban. Ferrernek ez volt a negyvennyolcadik egyéni döntője és ebből huszonhét alkalommal játszott salakon és ez tizenkettedik tornagyőzelme a borításon, a nyolcadik pedig ATP500 kategóriában. Ferrer emellett idén másodjára emelhetett magasba trófeát, ezt rajta kívül Stan Wawrinka mondhatja még el magáról.

Kiemelt kép forrása: Tennisnow.com

A hozzászólások le vannak zárva.