Federer és Wawrinka is kiesett Monte Carloban

Roger Federer és Stanislas Wawrinka is a vártnál korábban búcsúzott a 3,624 millió euró összdíjazású Rolex Masters-en. 

Nem jutott a legjobb nyolc közé a tavalyi döntős svájci duó a Monte-Carlo Rolex Masters-en. Előbb a tavalyi győztes, hetedik helyen kiemelt Stanislas Wawrinka okozott csalódást a helvét szurkolóknak. Stan a kilencedik helyen rangsorolt Grigor Dimitrov ellen lépett pályára, és meglepő 6-1 6-2-es vereséget szenvedett a bolgár játékostól. Az idén két tornagyőzelmet is bezsebelő Wawrinka egy percig sem volt ellenfele Dimitrovnak, és bár hatszor is breaklabdához jutott, ezekből egyet sem tudott kihasználni, így nem kerülhette el a címvédőhöz nem méltó pofont.

Dimitrov a negyeddöntőben Gael Monfils-szal csaphat össze, aki a másik svájcit, a világranglista második Roger Federert ejtette ki. A francia játékos legutóbb a Davis-kupa döntőben győzött Federer ellen, és a volt világelső most sem tudott mit kezdeni Monfils játékával. Pedig a svájcinak minden esélye megvolt a győzelemre, az első játszmában 3-1-es előnyre tett szert, de később kétszer is elvesztette az adogatójátékát, és 6-4 arányban a szettet is. A második felvonás az elsőnél sokkal szorosabbra sikeredett. Federer öt, Monfils pedig két breaklabdát hárított, majd jöhetett a rövidítés. A tie-breaket, akárcsak az összecsapást, ismét Federer kezdett jobban, de hiába húzott el 5-3-ra, a következő négy labdamenetet a francia mókamester nyerte, így ő jutott a legjobb nyolc közé.

Eredmények:

(9) G Dimitrov – (7) S Wawrinka 61 62
(14) G Monfils – (2) R Federer 64 76(5)
(6) T Berdych – (12) R Bautista Agut 76(7) 64
(4) M Raonic – (16) T Robredo 63 36 63

Kiemelt kép forrása: english.ahram.org.eg

A hozzászólások le vannak zárva.