ATP Bukarest: A cseh vagy a spanyol?

Azt már tudjuk, hogy Gael Monfils nem hozta amit vártunk tőle, de ezzel alaposan megnőttek az esélyei két kevés tornát nyerő játékosnak, hogy trófeával térjenek haza Romániából.

Monfils már az első szettben is nehezen boldogult, de végül tie-breakben sikerült azt megnyernie 7(7):6(2)-re. Azt követően viszont Guillermo García-López nem engedett, a második szettet 6:4, a döntőszettet pedig már fölényes 6:2 eredménnyel nyert meg. A spanyol így élete nyolcadik ATP tornadöntőjébe jutott be és ötödik címét készül megszerezni, ezzel az eredménnyel pedig ismét a ranglista 30. helye körül kezdi majd a jövő hetet.

A másik ágon is volt egy spanyol, mégpedig Daniel Gimeno-Traver, de ő nem volt olyan szerencsés és bár az első szettet megnyerte 6:2-re, a másodikban már a cseh Jiri Vesely bizonyult jobbnak 6:1 arányban, majd egy relatíve szoros döntőszettben 6:4 eredménnyel Vesely tett pontot a találkozó végére és jutott élete második ATP tornadöntőjébe. Idén ez már sikerült neki egyszer, akkor nyerni tudott, kíváncsian várjuk a vasárnap délutáni döntőben mit mutat majd. Győzelem esetén Vesely ismét a TOP40-be kerülne, amit ha kicsit még javít a hátralévő két Masters versenyen, még akár kiemelt is lehet a Roland Garroson.

A döntő vasárnap délután 13:00-kor kezdődik majd.

Kiemelt kép forrása: telesport.hu

A hozzászólások le vannak zárva.