ATP Bukarest: García-López ötödik tornagyőzelme

A salakos szezon hivatalosan is robog, túl vagyunk már egy Masters versenyen is és a java még mindig csak ezután jön: Madrid, Róma és persze a Roland-Garros. Az elmúlt egy hétben Bukarest és Barcelona voltak a fő helyszínek, lássuk mi történt Romániában.

A 2015-ös BRD Năstase Țiriac Trophy címvédője Grigor Dimitrov volt, aki viszont kihagyta a versenyt és inkább Isztambulba ment versenyezni erre a hétre Roger Federer társaságában. Az első két kiemelt így Gilles Simon és Gael Monfils voltak, viszont a negyeddöntő és az elődöntő jelentették a végállomást. Azonban az ötödik és a hetedik kiemelt szépen teljesített, ők jutottak ugyanis döntőbe ezzel egy cseh-spanyol találkozót biztosítva az érdeklődő közönségnek.

A spanyolok többsége salakon nő fel, ez a borítás így kiemelt szerepet játszik a naptáraikban. Itt is két spanyol elődöntősünk volt, Barcelonaban is és mindkét esetben volt döntős, Bukarestben pedig győztes is. Jiri Vesely és Guillermo García-López mérkőzése nem kevés izgalmat hozott, ennél szorosabb már csak egy döntő szett rövidítéssel lehetett volna.

Amint az az eredményen is látszik, kettőjük között csak egy hajszál volt, az első felvonás rövidítésben dőlt el 7(7):6(5) eredménnyel a spanyol javára, míg a második is hasonlóan kiegyenlített volt és újra a tie break tette a pontot a végére, García-López nyerte 7(13):6(11)-re. Ezzel 31 évesen karrierje ötödik tornagyőzelmét szerezte meg, a hetet pedig a világranglista 31. helyén kezdte. Két jó Masters szerepléssel így kiemelt lehet Párizsban is, de addig még nagy lehet a mozgolódás a TOP30 környékén.

Vesely eredménye sem elhanyagolható, a fiatal cseh kezdi beváltani a hozzá fűzött reményeket és 21 évesen a második ATP tornadöntőjét játszotta, azonban különösebb oka nincs elkeseredettségre, egy nála rutinosabb spanyoltól salakos tornán ki lehet kapni. A hetet a 35. helyen kezdi a világranglistán, ez pedig karrierje legjobbja. Érdemes lesz figyelnünk rá, hiszen folyamatosan tör felfelé, nem hiába volt az év újonca az ATP szerint 2013-ban.

Kiemelt kép forrása: www.facebook.com/BRDNastaseTiriacTrophy

A hozzászólások le vannak zárva.