Wozniackit legyőzve Kerber lett Stuttgart bajnoka

2015. április 27.
by cort

Igazán magas színvonalú mérkőzést játszott a 2015-ös Porsche Tennis Grand Prix döntőjében a hazai Angelique Kerber és a dán Caroline Wozniacki.

Jól kezdődött a mérkőzés a Simona Halepet közel három órás mérkőzésen kiejtő Wozniacki számára, aki bámulatos játékkal, alig több mint fél óra alatt 6-3 arányban nyerte az első szettet. Kerber – bizonyítva, hogy nem véletlenül győzött a háromszoros címvédő Sharapova ellen – huszonöt perc alatt egy 6-1-re megnyert játszmával kiegyenlítette az állást.

Wozniackinak sokáig állt a zászló, ám a végén mégis szomorkodnia kellett Forrás: twitter.com

Wozniackinak sokáig állt a zászló, ám a végén mégis szomorkodnia kellett
Forrás: twitter.com

Az igazán komoly tenisz pedig ezután kezdődött. Mindkét hölgy tenisze legjavát mutatta be, káprázatos labdameneteket és hatalmas küzdelmet láthatott a közönség. Wozniacki tudott hamarabb meglépni, 3-1-re majd pedig 5-3-ra is vezetett, és mindössze két labdányira volt a győzelemtől, de Kerber a hazai közönség támogatása mellett előbb 5-5-re kiegyenlített, majd a lendületét kihasználva 7-5 nyerte a döntő szettet.

Kerber győzelmével idei második, pályafutása ötödik tornagyőzelmét aratta, ráadásul csakúgy mint Charlestonban, Stuttgarban is premier tornán tudott győzedelmeskedni. Kerbernek tehát jól indul a salakpályás szezon, kérdés, hogy mire lesz képes Párizsban, a Roland Garros-on.

A. Kerber (német) – C. Wozniacki (dán, 4.) 3-6 6-1 7-5

A hozzászólások le vannak zárva.