US Open 2015: Az olasz tenisz nagy napja

A taljánok két versenyzőt is delegálnak a női egyes elődöntőiben, miután Flavia Pennetta legyőzte Petra Kvitovát. Haleppel játszik az elődöntőben.

Természetesen ez soha nem látott mérföldkő az ország sportágának számára. Bár, ebben az évtizedben, pontosabban 2010 és 2012 között a Roland Garros női egyesének döntőjében mindig volt olasz teniszezőnő – Schiavone 2010-ben nyert, ’11-ben döntőzött; Errani ’12-ben döntőzött -, de ilyen “szervezett” remeklésre még nem volt példa tőlük (eltekintve most a páros eredményeiktől).

Kvitova elszalasztotta a lehetőségeit forrás: edition.cnn.com

Kvitova elszalasztotta a lehetőségeit
forrás: edition.cnn.com

Flavia Pennetta (26.) is élt a lehetőséggel, ami azok után érkezett, hogy számos nagy név hamar csomagolhatott Flushing Meadows-ban. Érdemére szól azonban, hogy a 8 közé jutáshoz a 2011-es bajnokot, Sam Stosourt (22.) kellett legyőznie. Petra Kvitova (5.) ezzel ellentétben, előkelőségéhez méltóan, szettveszteség nélkül abszolválta az első négy kört. Talán ez lehetett a veszte. Az első szett még a papírformának megfelelően alakult, ami a végkifejletet illeti. A kétszeres wimbledoni bajnoknő 5/2-re is vezetett, de kis híján elherdálta az előnyét. Az olasz az egyenlítésért szervált, amikor végre pontot tudott tenni a játékrész végére. Pennetta ugyan nem tudta megcsinálni a hősies fordítást, mégsem törte meg a szetthátrány (egyszer már volt ebben a helyzetben). A folytatásban jelezte, hogy nem adja fel, mégis újra a csehnek állhatott a zászló. Kvitova a 4/1-es vezetésért adogathatott, de ellenfele a lehető legjobbkor jött vissza. A hajrában már az olasz tudott felülkerekedni. Nagy küzdelemben breakelte Kvitovát, majd még nagyobb küzdelemben szerválta ki a szettet. Ez Pennettának mentálisan hatalmas előnyt adhatott. A cseh még a “záróakkord” elején tudta tartani a lépést, de utána szépen, lassan felőrölte őt a 33 éves olasz. 2013 után így most újra elődöntős a NY-i Grand Slamen.

Végeredmény: Pennetta (26.) – Kvitova (5.) 4/6 6/4 6/2

"Vika" első komolyabb eredményét érte el sérülése után forrás: www.brunchnews.com

Vika” első komolyabb eredményét érte el sérülése után
forrás: www.brunchnews.com

Kiváló mérkőzésre volt kilátás ezután Simona Halep (2.) és Victoria Azarenka (20.) között. Az egykori belorusz világelsőnek ez volt az első nagy eredménye, amióta hosszas sérüléséből kilábalt. Előle is kitakarították az utat, de Angelique Kerbert (11.) így is le kellett győznie, ami a jelenlegi szintjén nem rossz dolog. A világranglista 2. román a nyolcaddöntőig magabiztosan szerepelt, de Sabine Lisicki (24.) nem volt messze attól, hogy legyőzze őt.

Halep rendezte gondolatait az esőszünet alatt forrás: sg.sports.yahoo.com

Halep rendezte gondolatait az esőszünet alatt
forrás: sg.sports.yahoo.com

Korai break-váltás után Halep hamar előnybe került, ezt pedig ki sem engedte a kezéből. A második szettet már a korábbi kétszeres döntős kezdte jobban. Kvitovához hasonlóan azonban majdnem ő is elpazarolta az előnyét, végül nem ez történt. A játszma hajrájában már keringett a hír, hogy Flushing Meadows-ra eső fog zúdulni. Ami végül el is érkezett a döntőszett elejére, amikor már Azarenka érezhette magát jobban, miután le tudta breakelni a románt. Az esőt, s így a szünetet sem lehetett elkerülni. Ez természetesen a 23 éves constantai lánynak kedvezett, főleg amiatt, hogy “Vika” kies(het)ett a ritmusból. A félórás megszakítás után Halep nagy eltökéltséggel folytatta a játékot, a 0-2-ből 5-3 lett. Azután már nem volt visszaút. A tavalyi Garros-döntős ezzel szűk 2 éven belül már a 3. különböző GS-en jutott a legjobb 4 közé.

Végeredmény: Halep (2.) – Azarenka (20.) 6/3 4/6 6/4

Hogy aztán kik fogják játszani a női egyes döntőjét, az kiderül ma estétől.

A  kiemelt kép forrása: www.businessinsider.com 

A hozzászólások le vannak zárva.