WTA: Serena Williams idén már nem lép pályára

2015. október 1.
by cort

Idén már nem lép pályára a huszonegyszeres Grand Slam győztes Serena Williams, a világelső döntésének elsősorban egészségügyi okai vannak. 

A hátralévő China Opent és a szingapúri WTA Finals-t is lemondva, Serena Williams az év hátralévő részében a gyógyulásra és felépülésre koncentrál. A világelső amerikai karrierje egyik legsikeresebb idényét tudhatja maga mögött, a US Open kivételével minden Grand Slam tornán győzni tudott, már augusztusban bebiztosította az év végi világelsőséget, amivel zsinórban harmadszor, összességében ötödször végez a ranglista élén.

“Nem titok, hogy az év nagy részében sérülten játszottam. Hol a könyökömmel, hol a térdemmel, és a US Open elődöntője után a szívemmel voltak gondok.” – utalva arra, hogy a Roberta Vinci ellen elveszített mérkőzés (amivel elesett a naptári Grand Slamtől) lelkileg nagyon megviselte.

“Ez egy nagyon nehéz döntés volt, hiszen szeretem ezt a játékot. A tervem az, hogy az év végén ismét edzésbe állok.” – nyugtatta meg szimpatizánsait Serena, aki reményei szerint a januári Australian Openen már százszázalékos állapotban szállhat harca 22. Grand Slam trófeájáért.

A hozzászólások le vannak zárva.